2014. május. 29. 19:27 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 29. 19:27 Itthon

Bajnaiék kiakadtak a Fidesz fővárosi tervei miatt

Az Együtt-PM pártszövetség szerint a Fidesz-KDNP a "vereségtől való félelmében" az önkormányzati törvény módosításával elvenné a fővárosiaktól a népképviseletet.

Elvenné a fővárosiaktól a népképviseletet a Fidesz - közölte az Együtt-PM, amely arra reagált, hogy a hvg.hu azt írta, elkészült és hamarosan a parlament elé kerülhet a törvénymódosítás, amellyel listán választott képviselők helyett a kerületi polgármesterek ülnének be a fővárosi közgyűlésbe.

Az Együtt-PM álláspontja szerint a kormánypártok ezzel a lépéssel az önkormányzati választáson a pártlistás szavazást megszüntetnék, vagy jelentőségét minimálisra csökkentenék, ezt pedig csak azzal lehet magyarázni, hogy a Fidesz féli közgyűlési többségét. Hozzátették, nem tartja vissza a kormánypártot az sem, hogy ezzel a lépéssel a főpolgármester politikai mozgásterét is nagymértékben átalakítanák.

Az Együtt-PM közölte, minden lehetséges módon meg fogják akadályozni a törvénymódosítást.

A hvg.hu csütörtöki információi szerint a Fidesz csütörtöki elnökségi ülésén elfogadták azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a jelenlegi tisztán listás választási szisztéma helyett a 23 kerületi polgármesterből állna a főpolgármester mellett működő testület.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.