Visszautasítja a kémvádakat, szerinte egyértelmű, hogy külföldi utasításra indult a támadás, „melynek én csak eszköze vagyok, a célpont az egyre erősödő Jobbik” – nyilatkozta a lábadozó Kovács Béla az alfahir.hu, Jobbik-közeli portálnak, melynek egészen személyes anekdotákat is mesélt az életéről.
Interjút adott a Jobbik-közeli portálnak, az alfahir.hu-nak Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője, aki részletesen mesélt az életéről.
A Budapesten született Kovács Béla elmondása szerint átlagos körülmények között élt. Az élete akkor változott meg, amikor középiskolás éveiben Japánba került, miután édesapja a Külügyminisztériumban dolgozott, és 1976 és 1980 között oda küldték külszolgálatra. Tokióban két évig egy amerikai középiskolába járt, ezt követően két és fél éven keresztül nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokat hallgatott.
Bár a családdal azért kellett hazatérnie, mert hadköteles korú lett, 1980-ban a Külügyminisztérium Leningrádba küldte, hogy ott a japán tudását képezze tovább, de ennek már nem volt sok értelme, ezért az orosztanulásra helyezte a hangsúlyt. 1981-ben került Moszkvába, az IMO-ra, amit Kovács szerint tévesen titulálnak KGB-egyetemnek, szerinte a hallgatók 70 százalékát orosz diplomaták és kereskedők gyerekei tették ki.
Kovács állítása szerint nemigen járt be az órákra, nem úgy, mint Veres Tibor, Wallis-vezér, akivel egy időben töltötte idejét az egyetem falai között. Ugyancsak Moszkvában tanult ekkor Molnár Gyula, későbbi XI. kerületi polgármester, velük Kovács vasárnaponként együtt focizott. 1986-ban tért haza, egy külkereskedelmi vállalathoz került, mezőgazdasági termékek Japánba irányuló exportjával foglalkozott, de 27 évesen, „egy nappal a nászútja után”, már nem kerülhette el a katonai behívót.
Egerbe került, a felderítő zászlóaljhoz, majd fél év után Rétságra, csapatszolgálatra. Állítása szerint 1988-ban azért disszidált („hagyta el az országot”, ami akkoriban disszidálást jelentett), mert besokallt attól, hogy az előírással szemben családos emberként lakhelyétől 50 km-nél távolabbra helyezték.
Ausztriába mentek orosz feleségével (akit egy hajóúton ismert meg), ahol nagyon sok, Japánból ismert barátja élt. Vállalkozást alapított, „ami tulajdonképpen egy tanuló kft. volt”. Röviddel később pedig elkezdett orosz-japán relációban üzleteket kötni. Magyarországra akkor tért vissza, amikor az ország belépett az Európai Unióba. Kovács az interjúban azt is mondja, széles kapcsolatrendszere nemcsak pozíciójából, hanem múltjából is ered, ugyanakkor azt is elismeri, hogy rengeteg diplomatával és külföldi politikussal tartja a kapcsolatot, és mint az EU és Oroszország közös Energetikai Bizottságának az elnöke, oroszokkal is.
Visszautasítja a kémvádakat, szerinte egyértelmű, hogy külföldi utasításra indult a támadás, „melynek én csak eszköze vagyok, a célpont az egyre erősödő Jobbik.” Kovács úgy tudja, hogy egy lett politikus ellen is ilyen jellegű támadás zajlik, és más országokban is elképzelhetőek szerinte a jövőben hasonló esetek: „az oroszbarátnak titulált politikusokat próbálják levadászni”.
Kovács a nemzetbiztonsági ülésről nem kívánt beszélni, mert akkor államtitkot sértene, de azt elmondta, hogy a Jobbik nyílt ülést akart volna. Biztos benne, hogy semmiféle bizonyíték nincs ellene, miután ártatlan, felépülése után pedig szívesen áll a sajtó rendelkezésére. A sajtóban elterjedt házvásárlási ügyéről megismételte azt, ami már közleményben is kijött, miszerint közel sem ér százmilliót a feleségével és anyósával közösen tulajdonolt pilisszentkeresztesi ház, melyet 52 millió forintért vásároltak 2010 decemberében magánhitelből és két ingatlan eladásából, részletfizetésre.
Az elmúlt hetek támadásaival kapcsolatban azt mondta, hogy csak a szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönheti, hogy túlélte, és hogy a kormánypártnak és a sajtónak ”semmi sem drága, hogy a tengeren túlról adott parancsot végrehajtsák”. Megígérte, a rágalmazókat beperli, az ügy nem marad jogi következmények nélkül.
Az interjúban Kovács többször is anekdotázik: beszél például arról, hogy Tokióban focizott, eltörte a lábát, de a bajnokságban így is másodikok lettek, vagy, hogy Moszkvában az egyetemi évei alatt ő volt a DJ, a feleségével pedig úgy találkozott, hogy egy hajóútra ugyanarra az ágyra szólt a jegyük.