2014. május. 22. 15:14 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 22. 15:50 Itthon

Fidesz: az Együtt-PM-nek is van egy saját Simon-ügye

A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség "Simon-ügyének" tartja a Fidesz szóvivője, hogy a Magyar Nemzet online kiadásának írása szerint adóhivatali vizsgálat miatt szabadult meg több száz milliós vagyonától a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben a fővárosban politizáló Sipos Péter.

Bajnai Gordon párttársa nem fizetett adót "gyanús ingatlanspekulációkból származó milliárdos bevételei után", ami erősen felveti annak gyanúját, hogy a vagyona bűncselekményből származik, és "a pánikszerű vagyonmentésnek" – vagyis hogy szinte mindenét gyermekei nevére íratta – is ez lehet az oka – mondta a Magyar Nemzet információját idézve a fideszes Zsigó Róbert a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.   

A Fidesz felszólítja Bajnai Gordont, ne mentegetőzzön, ne csináljon úgy, mint akinek semmi köze a saját embereinek az ügyeihez – mondta a szóvivő, aki feltette a kérdést a volt miniszterelnöknek, tudott-e arról, honnan van párttársa milliárdos vagyona.


 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.