2014. május. 22. 08:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. május. 22. 10:44 Itthon

Felmentetné férjét az összevarrt szájú nő

A felesége száját tavaly februárban összevarró férfi azt vallotta, a nő kérte arra, hogy varrja össze a száját, magától nem tett volna ilyet.

Tavaly februárban találtak rá a 45 éves nőre a házaspár XXII. kerületi lakásában, miután a nőt a férje brutálisan, eszméletlenségig verte, majd a száját is összevarrta. A nő napokig kómában is feküdt, azóta azonban az előzetes letartóztatásban lévő, nála 18 évvel fiatalabb férjének a szabadlábra helyezését is kérvényezte.

A férfit, R. Tibort védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolják, a szerdai tárgyaláson azonban azt vallotta, hogy valójában a felesége kérte őt a brutális bánásmódra, más alkalommal pedig azt kérte tőle, hogy szúrja át a fülét, de nem tette meg – írja a Blikk. A férfi vallomása szerint ezúttal csak azért engedelmeskedett a nő kérésének, mert az azzal fenyegette, hogy megkér rá mást, ha a férje nem teszi meg.

A férj azt vallotta, hogy nem akarta eltörni a nő bordáit, csak "eldurvult a helyzet". A Blikk azt írja, a feleség egyébként szkizofréniában szenved, és az eset idején nem szedte a gyógyszereit.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.