Itthon hvg.hu 2014. május. 20. 15:25

Kovács Béla kórházba került

Mellkasi fájdalmai miatt kórházba került Kovács Béla, a Jobbik kémkedéssel vádolt EP-képviselője – írja az Index.hu.

Egy nappal a nemzetbiztonsági bizottságban történt meghallgatása után kórházba került Kovács Béla, a Jobbik Oroszországnak való kémkedéssel gyanúsított EP-képviselője – írja az Index.hu Mirkóczki Ádámra, a Jobbik szóvivőjére hivatkozva.

Kovácsnak tegnap mellkasi fájdalmai jelentkeztek, mondta Mirkóczi, aki a család kérésére ennél többet nem árult el Kovács állapotáról.

Stiller Ákos

Kovács Bélának már a hétfő délutáni szegedi fóruma is rosszullétre hivatkozva maradt el.

Előzőleg, hétfőn délelőtt a nemzetbiztonsági bizottság tárgyalta Kovács Béla ügyét. Ezután a bizottság alelnöke, a fideszes Németh Szilárd azt állította, hogy Kovács kapcsolatot tartott fenn az orosz titkosszolgálattal, és ez a kapcsolat szervezett és konspirált volt. A bizottság ellenzéki tagjai, az LMP-s Szél Bernadett és az MSZP-s Molnár Zsolt nyilatkozata alapján nem koncepciós ügyről van szó. De részleteket nem mondtak, mert a zárt ülésen elhangzottak államtitoknak számítanak.

A Jobbik-szóvivő Mirkóczi szerint annak, amit Németh mondott a Kovácsról szóló bizottsági meghallgatásról, hazugság az a része, amely szerint a szakszolgálat képviselői kép- és hangfelvételekkel igazolták volna Kovács bűnösségét. Mirkóczki elmondta, hogy ha igazak lennének a Kovács ellen felhozott vádak, akkor sem tekinthetnék hazaárulónak, mert nem Magyarország, hanem az EU intézményei ellen konspirált – írja az Index.hu. 

Mirkóczi idézte Németh Szilárd sajtótájékoztatón elhangzott szavait, amelyek szerint Kovács Béla megszökött a sajtó elől és azóta sem lehet tudni, hogy hová lett. "Nagyon-nagyon szégyellje magát Németh Szilárd, mindennek, de mindennek a legalja, amit ő művelt" - jelentette ki Mirkóczki.

A Jobbik-szóvivő azt állítja, nincs olyan forgatókönyvük, hogy Kovács helyére mást állítanak a párt EP-listáján. Az európai parlamenti választásokat vasárnap tartják.

Hirdetés
hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.