Csak a parlamentből kaphatnak ezentúl pénzt a képviselők
Az Országgyűlés kormánypárti kezdeményezésre elfogadta hétfőn azt a törvénymódosítást, amellyel a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehetnek fel a jövőben. Az országgyűlési törvény módosítását az ülésteremben tartózkodó valamennyi képviselő támogatta, csak a független Vadai Ágnes tartózkodott.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta: a változtatásra azért van szükség, mert az országgyűlési törvény pontatlan, és például azon polgármesterek vagy önkormányzati képviselők, akik parlamenti tisztséget viselnek, önkormányzati mandátumuk lejártáig továbbra is két díjazást vehetnének fel.
A frakcióvezető jelezte, minden polgármesteri vagy közgyűlési tisztséget betöltő képviselőjüknek javasolják, hogy ha országgyűlési képviselői tiszteletdíjra jogosultak, akkor az önkormányzati juttatásukról május 6-ától mondjanak le.
A most elfogadott indítvány egyértelműsíti a képviselői megbízatással való összeférhetetlenségre, a képviselők tiszteletdíjára, egyéb juttatásaira és a képviselőcsoportok számára biztosított működési és ellátási keretek felhasználására vonatkozó szabályokat is.