2014. április. 30. 15:29 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 30. 15:28 Itthon

Nem lepedőn kell majd szavazni május 25-én

Jóváhagyta az európai parlamenti választás szavazólapjainak mintáit szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), az egyik a magyarországi, a másik a külképviseleti szavazásra készült. A szavazólap kisebb lesz az áprilisi voksnál használt, A3-as papírlapnál.

Miután az NVB nyilvántartásba vette az EP-választáson induló listákat, és az erről szóló határozatok jogerőre emelkedtek, a testület következő feladata a szavazólapok adattartalmának jóváhagyása volt. Ez az úgynevezett imprimálás azt jelenti, hogy az NVB elfogadja a szavazólap képét, azt, hogy helyesen szerepelnek-e rajta a jelölőszervezetek, valamint a listákon lévő jelöltek neve. 

A jogszabály szerint az EP-választás szavazólapja a listák nevét az NVB által kisorsolt sorrendben tartalmazza: Magyar Szocialista Párt, Seres Mária Szövetségesei, Fidesz-KDNP, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Lehet Más a Politika, Együtt-PM, Demokratikus Koalíció. 

Az NVB által elfogadott szavazólapon egy sorban szerepel a nyolc lista, így nem akkora méretű, mint az országgyűlési választás pártlistás szavazólapja, amely a 18 lista miatt A3 méretű volt.

Az NVB külön szavazólapot hagyott jóvá a magyarországi szavazáshoz, ezen szerepel a bal felső sarokban egy karika a bélyegzőlenyomatnak, és külön szavazólapot a külképviseleteken szavazáshoz. Ezen a szavazat elhelyezésére szolgáló karika - mivel a szavazatokat a gyors eredménymegállapítás érdekében először szkennelni fogják - zöld színű. 

A szavazólapon szerepel a szavazólap megjelölés, a választás megnevezése (az Európai Parlament tagjainak választása), a szavazás napja (vagyis május 25.). Fel van tüntetve rajta az is, hogy csak egy listára lehet érvényesen szavazni. A szavazólapon minden lista öt centiméter széles területet foglal el. 

A szavazólap tartalmazza a lista sorszámát (egytől induló, folyamatos sorszámozással), alatta a jelölőszervezet logóját (a jelölőszervezetek logóját egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni), a szavazásra szolgáló kört, alatta a lista rövid nevét, alatta a jelölőszervezet teljes nevét és a lista első öt jelöltjének a nevét. 

Az NVB-nek a szavazólap adattartalmának jóváhagyásával kapcsolatos határozata ellen - egynapos jogorvoslati határidővel - bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a Kúriához.

Hirdetés