Itthon hvg.hu 2014. április. 23. 08:32

Bajnai nem költözik a Holdra

Bajnai Gordont nem kellett arról győzködni, hogy a DK-t bevegyék a baloldali összefogásba, viszont azt szerették volna, ha Gyurcsány nem listán indul – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Mandátumbecslésével erősen mellélőtt, de azt gondolja, az EP-választáson pártja egynél több képviselőt juttat majd ki Brüsszelbe.

A történelem majd eldönti, hogy Mesterházy Attila felelősen cselekedett-e, amikor elérte, hogy ne Bajnai Gordon legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.

Az interjúban Szigetvári elmondja, mennyire mellélőtt a választások előtt a mandátumbecslésével, ő ugyanis úgy tippelt, hogy 115 fős Fidesz-frakció alakul, és hogy több egyéni körzetet is elhoznak a baloldali összefogás jelöltjei, abban pedig biztos volt, hogy önálló frakciót alakíthat az Együtt-PM. Ez utóbbi sem jött össze, mert csak négy Együtt-PM-es jelölt jutott be az országgyűlésbe.

Stiller Ákos

Mesterházy Attiláról a híranyag elején idézett mondaton kívül azt mondta, hogy az MSZP-elnök a kampányban mindent megtett a sikerért, viszont az MSZP-vel ennyi szavazatot lehetett szerezni. Felidézi, hogy januárban még azt javasolták, hogy ne Mesterházy legyen a kormányfő, hanem olyan, akivel nagyobb az esély a győzelemre. Meg azt is, hogy nem szerették volna, hogy Gyurcsány listán induljon a választásokon. Mint azóta kiderült, egyik elképzelésük sem teljesült.

Szigetvári beszélt arról a találkozóról is, amelyen azelőtt vettek részt a baloldal vezetői, hogy Gyurcsányt is bevették volna a választási együttműködésbe. A Fischer Iván lakásán tartott megbeszélésről azt mondta, hogy felelős értelmiségiek arról beszéltek ott, hogy katasztrófához vezet, ha a Demokratikus Koalíció kimarad az összefogásból, de Szigetvári szerint Bajnait erről nem kellett meggyőzni, mert ő már korábban ugyanerre az álláspontra jutott.

A május 25-i európai parlamenti választásokról azt mondta Szigetvári, hogy az Együtt-PM (amely a többi összefogás-párthoz hasonlóan külön indul a választásokon) hisz abban, hogy több képviselőt is ki tud juttatni Brüsszelbe. Azt kizártnak tartja, hogy az Együtt-PM felbomoljon, mondta, a főpolgármester-jelölt kérdéséről pedig úgy nyilatkozott, hogy azután kell tisztázni, hogy kit indítanak, hogy az EP-választásokon tisztázódnak a baloldali pártok közötti erőviszonyok. 

Azt is megtudhattuk, hogy Bajnai Gordon nem költözik a Holdra, vagyis bár nem lesz parlamenti képviselő, nem megy az EP-be, és nem akar főpolgármester-jelölt lenni, részese lesz a politikának az elkövetkezendő időszakban is.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.