2014. április. 23. 08:47 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 23. 09:46 Itthon

Belerokkant sérülésébe az összevert miskolci zenész

Emberölés kísérletével vádolják azt a két férfit, akik két évvel ezelőtt Miskolcon rátámadtak egy helyileg ismert zenészre, és csaknem agyonrugdosták.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség két férfi ellen, akik az eszméletvesztésig vertek és acélbetétes bakanccsal rugdostak egy miskolci zenészt még 2012-ben az Avasalján – közölte Martossy György, a főügyészség szóvivője szerdán. 

Az előzetes letartóztatásban lévő férfiakra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség, két társuk esetében pedig a vád segítségnyújtás elmulasztása, mert bár lehetőségük volt arra, nem hívtak segítséget. 

2012. március 23-án délután a vádlottak huszonéves férfiakból álló társasága az avasi templom közelében italozott. Mellettük haladt el a sértett, aki a városban ismert és népszerű zenész. A társaság két tagja a köszönés után a férfi után futott és minden ok nélkül bántalmazni kezdte. A földre kerülő embert acélbetétes bakancsaikkal rugdosták. A bántalmazásnak az vetett véget, hogy társaik utánuk mentek. 

Az egyik vádlott azonban később visszament az ekkor már eszméletlen, életveszélyes állapotban fekvő sértetthez. Végül nem bántalmazta tovább, de a mobiltelefonját elvette és a közeli bokros részen eldobta, hogy semmiképpen ne tudjon segítséget kérni. A szóvivő azt mondta, a földön fekvő férfira járókelők találtak rá, ők értesítették a mentőket. A sértett életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. A sértett igen súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett, önálló életvitelre már nem képes.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.