Előzetesbe kerültek a gyujtogatásra készülő nagykanizsai bűnözők
Előzetes letartóztatásba került csütörtökön az a négy nagykanizsai férfi, akik hétfő este fel akarták gyújtani a város egyik szórakozóhelyét, és ketten egy étterem tulajdonosát is megfenyegették.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt kezdeményezte a négy férfi előzetes letartóztatását.
A nagykanizsai férfiak hétfő este egy bár bejáratára és lépcsőjére éppen benzint locsoltak, amikor a szórakozóhely tulajdonosa megzavarta őket. A bűnözők autóval elmenekültek, de a rendőrök alig negyedóra múlva, a bártól néhány száz méterre elfogták őket.
A gyanúsítottak nem ismerték el a bűncselekményt, bár autójukban több benzines palackot is találtak. Az adatgyűjtéskor kiderült, hogy a négy férfi közül kettő két nappal korábban egy szintén nagykanizsai vendéglátóhely tulajdonosát is megfenyegette. Neki azt mondták, hogy felgyújtják az éttermét és a kocsiját is, mert egy korábbi vita miatt kitiltotta őket az étteremből.
A Zalaegerszegi Járásbíróság elrendelte a két éves 40 éves férfi, valamint 31 éves és 20 éves társaik előzetes letartóztatását. Hárman közülük többször is voltak már büntetve, a harmadrendű gyanúsított büntetlen előéletű, de több büntetőeljárás is folyik ellene.
A végzés indoklásban elhangzott: a gyanúsítottak cselekménye öt és tíz év között terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de a gyanúsítottak személyi körülményeire és életvitelére tekintettel feltehető a szökésük, elrejtőzésük, továbbá fennáll a bűnismétlés veszélye is.
Az MTI információi szerint egy Nagykanizsán közismert, bűncselekmények miatt hírhedt társaság tagjairól van szó. Egy amerikai luxusautóban ültek, amikor elfogták őket.