2014. április. 13. 09:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 13. 11:45 Itthon

Még várnunk kell a melegre

Jövő csütörtökig hűvös lesz, több helyen lehetnek záporok, zivatarok, még jégeső is eshet.

A következő hét időjárása nem a kellemes, tavaszi időjárás jegyében fog telni, hétfőn északnyugat felől ugyanis erős hidegfront éri el az országot, amely mögött több hullámban is meglehetősen hűvös levegő árasztja el térségünket – közölte az Időkép.

A front a délutáni órákban érkezik, így a kezdeti napos időszakokat követően egyre több felhő érkezik fölénk, és a déli, kora délutáni óráktól kezdve nyugat, északnyugat felől egyre többfelé kell számolni záporok, főként az ország délnyugati megyéiben zivatarok kialakulásával, melyeket több helyen is intenzív csapadék, délnyugaton akár jégeső is kísérhet. A front vonalában a szél északnyugatira fordul, sokfelé viharossá fokozódik, a legerősebb lökésekre várhatóan a Dunántúl északi felén és a Balaton térségében élők készülhetnek, ezeken a tájakon akár 90 km/órát meghaladó szélrohamok is előfordulhatnak. A front érkezése előtt a kora délutáni órákra a legtöbb helyen még 20 fok köré melegedhet a levegő.

Vasárnap 15 és 20°C közé melegszik a levegő az Időkép prognózisa szerint. Az esős helyeken előfordulhatnak nedves, csúszós útszakaszok. Kettős fronthatás van, ami a mindkét frontra érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat. Jelentkezhet fejfájás, migrénes panaszok, vérnyomás ingadozás, mellkasi fájdalmak, görcsös eredetű panaszok, reumatikus, ízületi és kopásos eredetű fájdalmak felerősödése.

Keddre a hidegfront átvonul térségünk fölött, az erős, viharos északnyugati széllel jó 7-8 fokkal hidegebb levegő árasztja el térségünket, így délutánra is mindössze 9 és 14 fok közé melegszik majd a levegő. A felhőátvonulásokból szórványosan - nagyobb eséllyel keleten, északkeleten - alakulhatnak ki záporok, akár jégdarával, kisebb méretű jéggel kísért zivatarok is, sőt az Északi-középhegység legmagasabban fekvő csúcsain akár hópelyhek is keveredhetnek a záporos csapadékba.

Szerdán is folytatódik a barátságtalan, kellemetlenül szeles, hűvös idő, hajnalra pedig alaposan lehűl a levegő, de a várható szeles időjárás miatt fagyoktól szerencsére az ország nagy részén nem kell tartanunk, inkább csak a derültebb, szélcsendesebb völgyekben csökkenhet kevéssel fagypont alá a hőmérséklet. Délután mindössze 10-15 fok várható, a változóan felhős-napos időben pedig helyenként továbbra is kialakulhatnak záporok.

Csütörtöktől lassú melegedés indulhat meg, ám a jelenlegi számítások szerint ezzel együtt csapadékosabbra is fordulhat időjárásunk.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.