Ideges sofőr fejelt le egy diákot Pécsen
Vérző orral ment vissza az iskolába az a pécsi diák, akit egy sofőr fejelt le az utcán pénteken. Valamin összevesztek előtte. Mentőt hívtak a 16 éves tanulóhoz, az autóst keresik a rendőrök – írja a PécsMa.hu.
A diák a Koller utcai tornacsarnokból a Széchenyi Gimnáziumba sietett, és a Felsőmalom utcában találkozott az autóssal, aki a vita után kipattant a kocsiból, majd lefejelte a fiatalt. A diák vérző orral ment vissza az iskolába, mentőt hívtak hozzá, majd a rendőrök is megjelentek – olvasható a cikkben.
A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: több diák vonult az utcán, „közlekedési konfliktus” alakult ki egyikük és az autós között.
A sofőrnek valószínűleg fiatalkorú ellen elkövetett testi sértés miatt kell felelnie.
Kutas József, az iskola igazgatója azt nyilatkozta, hogy a sérülést szenvedő 16 éves fiú osztálytársaival sétált vissza éppen az intézmény tornacsarnokából a Király utcai főépületbe. Ekkor állt meg közelükben egy autós, a férfi kérdőre vonta őket, hogy miért mászkálnak az úton. Szó szót követett, majd az autós lefejelte a fiút, és elhajtott.
Az orrsérülést, feltehetően orrtörést szenvedő fiatal fiú társai felírták a kocsi rendszámát, a rendőrök így ennek alapján valószínűleg hamar megtalálják.
Az igazgató kikérdezte a tanulókat, akik szerint ők nem adtak okot a férfi agresszív viselkedésére. Kiállnak a fiú mellett, és elviszik az ügyet, ameddig csak lehet, hogy ne forduljon elő hasonló eset sehol a városban – tette hozzá.