2014. április. 10. 11:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 10. 11:29 Itthon

Manipulált marhahúst akartak eladni, hárman kerültek előzetesbe

Két ercsi férfi és egy nő került előzetesbe, mert több ezer kiló fagyasztott marhahús eredeti termékmegjelölését távolították el és vizet, valamint húslét fecskendeztek a húsba és újracsomagolták, hogy eladhatóak legyenek. A hűtőházban tartott termékeket hétfőn foglalta le a rendőrség.

Bűnszövetségben elkövetett, rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntettének kísérlete miatt indítványozta az ügyészség három gyanúsított előzetes letartóztatását, amelyet a Székesfehérvári Járásbíróság el is rendelt. A döntés nem jogerős.

Két ercsi férfi és egy nő közel 2600 kilogramm fóliázott és lefagyasztott, külföldről származó marhahúsról az eredeti termékmegjelölést és a származást igazoló címkét eltávolította, a húsba - annak kiengedését követően - vizet és húslét fecskendezett, majd a terméket forgalomba hozatal céljából újracsomagolta. A csomagolást az eredetihez hasonló címkével látták el, azon a megnövelt súlyt feltüntették, majd a terméket visszafagyasztották.

A gyanúsítottak egyikének kft.-je kizárólag hűtőházi tevékenységre rendelkezett hatósági engedéllyel, mivel újracsomagolási engedélyét visszavonták.

Hétfőn a hűtőházban a rendőrség lefoglalta a hústermékeket. A három gyanúsítottal szemben azonos jellegű bűncselekmény miatt folyamatban van már büntetőeljárás. A bűncselekményt a büntető törvénykönyv egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

 

Hirdetés