2014. április. 06. 11:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 06. 12:19 Itthon

Nem volt függöny, nem engedték a saját tollat – panaszok

Nem minden szavazókörben volt függöny, néhol elmaradtak a borítékok és akadt olyan hely, ahol nem engedték, hogy a voksoló saját tollával húzza be az ikszet. Ezekről panaszkodtak az állampolgárok az Együtt-PM demokráciavonalán a hvg.hu-nak megküldött közleményük alapján.

A bejelentések között több olyan volt, amelyek a választások tisztaságát veszélyeztetik  jelezte az Együtt-PM szövetség által működtetett, a választások tisztaságára figyelő demokráciavonalra beérkezett hívásokról. Hozzátették reggel 7 és 11 óra között 78 bejelentést fogadtak. Meglepően sok helyről jelezték például a választópolgárok, hogy nem kaptak a szavazólap mellé borítékot. Ez szabálytalan, és veszélyezteti a szavazó névtelenséghez való jogát. Ilyen helyek voltak: Újpest, Szigetszentmiklós, XI. kerület, Keszthely, Szentendre.

"Jelezték azt is, hogy több szavazókörben azt állították a bizottság tagjai, hogy a választópolgár nem voksolhat saját tollával, és az ily módon leadott szavazat érvénytelen. Ez hazugság, mindenki olyan tollal szavaz, amilyennel akar. Ilyen helyek voltak: Eger, Pécs, Mogyoród, Szigetszentmiklós." Továbbá előfordult, hogy a szavazófülkéken nem volt függöny, ilyen esetek Pécs, Csepel, Baracska területén fordultak elő.

Az Együtt-PM a 06/1/577 6272-es budapesti, vezetékes számon várják a választási visszaélések gyanújáról szóló állampolgári bejelentéseket.

Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.