Kilóg a sor az átjelentkezőket fogadó pécsi szavazókörből
Többméteres sor áll Pécsett a Kossuth téri szavazókör előtt, ahol az átjelentkező szavazók adhatják le voksaikat.
Pécsett sok, eredetileg nem itt élő egyetemista szavaz, ebből pedig már négy éve is gond volt: többek között ez a szavazókör volt az, ahol még a 19 órai urnazárás után is órákon keresztül folyt a voksok leadása.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.