2014. április. 06. 14:13 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 06. 14:14 Itthon

Bajnai a választási részvételre buzdít

Magas részvételi arány = nagyobb esély a kormányváltásra - ezzel a szöveggel kéri az embereket Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője, hogy a szavazás idejéből még hátra lévő öt órában minél többen menjenek el voksolni.

"Mindenki fogjon meg egy rokont, egy barátot és egy szomszédot és vigye el szavazni, mert akkor nemcsak a kétharmadot bonthatjuk le, hanem kormányt is válthatunk, sőt – afféle bónuszként – visszaszoríthatjuk a szélsőjobboldal előretörését is" - írták Bajnai közleményében.

"Az új, egyfordulós rendszer részvételi adatait nehéz összehasonlítani a korábbi évek kétfordulós adatsoraival, de az tény, hogy ma délig arányaiban kevesebben mentek el voksolni, mint négy éve. Ez kedvezhet a Jobbiknak és – a békemenetes fanatikusok révén – kedvezhet a Fidesznek is, de nem feltétlenül kedvez a kormányváltásnak" - hívták fel a figyelmet. Hozzátették: "Pedig a választók többsége elégedetlen a kormány teljesítményével és ki van akadva az Orbán-rezsim viselt dolgain: ne hagyjuk hát, hogy a közhangulatot legyőzze az ellenfél szervezettsége, vagy –ami még rosszabb –a saját lustaságunk!"

Hirdetés