A helyi Fidesz szerint provokáció is lehet az Együtt-PM-es aktivista elleni támadás
Az érdi Fidesz szerint nem zárható ki, hogy Együtt-PM-es provokáció az a történet, hogy megtámadták az egyik aktivistát a városban.
A Fidesz érdi szervezetének elnöke szerint az sem kizárt, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) érdi aktivistájának megtámadása az Együtt-PM provokációja. T. Mészáros András ezt arra reagálva közölte, hogy Dorosz Dávid, az ellenzéki összefogás érdi PM-es jelöltje és Lovas Miklós kampányfőnök közölte, feljelentést tesznek, mert szerda éjszaka bántalmazták egy aktivistájukat a Pest megyei településen. Lovas Miklós hozzátette: a támadók azt is mondták neki, hogy "inkább a Fideszre szavaznánk, mint rátok, kommunistákra".
T. Mészáros András azt írta, információik szerint az eset miatt az érdi rendőrkapitányságon az ügyben feljelentés nem született. Úgy fogalmazott: "az ügy érintettjeinek pártszimpátiája nem állapítható meg, ezért az sem zárható ki, hogy az Együtt-PM által szervezett provokációról van szó".
Hozzátette: az a csoda, hogy eddig nem került sor komolyabb összetűzésre Érden, hiszen Dorosz Dávid az elmúlt hónapokban olyan hazugság- és gyűlöletkampányt folytatott, amely példa nélkül áll a város politikai történetében. Az elnök közölte, az érdi Fidesz a választásokig hátralévő két napban – ahogy eddig is – nyugodt, mérsékelt kampányt folytat, és erre szólít fel minden politikai szereplőt és aktivistát.