A 21 éves Annának nem kérdés, hogy élni fog választójogával. Mint a Budapesten élő, kiskunfélegyházi származású egyetemista mondja, alapvető kötelességének érzi, hogy véleményt nyilvánítson. Azt viszont még nem döntötte el, hová szavaz majd.

„Próbálok minél több információt összegyűjteni, a hajrában pedig azt tervezem, hogy végre végignézem a pártok programjait”, vázolja a stratégiát. „Nem egészen tiszta még a kép, de azt már látom, hogy nem tudok csak egy bizonyos ideológiával azonosulni” – teszi hozzá.

Szintén első választó a csoporttársa, a békéscsabai Illés, aki már 8-10 hónapja tudja, hogy kire szavaz vasárnap. A szavazatát tudatos felkészülés és tájékozódás után adja oda, leginkább „a magatartás, a következetesség és az üzenet” alapján hozta meg a döntését. Magát egyébként olyan fanatikusként írja le, aki folyamatosan követi a politikai és közéleti híreket, ezért volt már kialakult véleménye már a kampányidőszak kezdete előtt.

„Amíg az én kenyeremet eszed”?

A fiatalok politikai állásfoglalása valószínűleg azért sokkal árnyaltabb annál, hogy politikailag a gyerek a szülő kicsinyített mása. Az azonban tény, és a megkérdezett diákok is elismerik: döntéseik nem értelmezhetők annak számbavétele nélkül, hogy milyen nevelést kaptak, vagy egyszerűen annak, hogy mit hallottak otthon. „Az tuti, hogy mindig ki fog rázni a hideg azoktól a jómadaraktól, akikről az otthoniaknak megvan a véleménye” – mondta Illés, aki egyébként jónak és fontosnak tartotta, hogy otthon „mindig ment a híradó” és a szülei és közte mindig téma volt a politika, „jó értelemben véve”. „Persze minél inkább visszamegyünk az időben, annál inkább csak a szüleim véleményét mondtam vissza, mégis nyitottá, meg érdeklődővé tett, hogy beszéltünk ezekről a dolgokról” – tette hozzá.

Tizennyolcadik évét betöltő választó 2010-ben

MTI / Beliczay László

„A szüleim másra szavaztak 2006-ban, 2010-ben, és most is másra fognak szavazni. Szerintem én formáltam őket” – mondja Annamária, aki Pápáról került két éve Budapestre, ahol egyetemre jár. A szokatlan forgatókönyvet – a gyereknek sikerült meggyőznie szüleit, hogy a neki szimpatikus pártra szavazzanak – így magyarázza: „Felkerültem Pestre, értek impulzusok, és így alakult ki a világnézetem. Otthon pedig folyamatosan sikerült meggyőznöm a szüleimet az igazamról”. Elmesélte, hogy édesapja és nagyapja pártszimpátiáját volt a legnehezebb megváltoztatnia – az előbbit azért, mert a honvédelem kérdéseibe (édesapja katona) Annamari nem lát kellőképpen bele, nagyapjának pedig „a nyugdíj nagyon fontos kérdés, és abból nem engedne semmit”.

„Szerencsére jó nevelést kaptam: a szüleim arra tanítottak, hogy beszéljünk nyíltan a problémákról, és hagyták, hogy magam fedezzem fel a dolgokat” – meséli Szilárd, aki budapesti lévén még szüleivel lakik, egyetemre jár, és vasárnap elmegy majd szavazni – először. Szerinte nem ugyanarra fognak majd voksolni szüleivel, de ez nem jelent konfliktushelyzetet, mert ők nyitottak a párbeszédre. „Abban pedig amúgy is egyezünk, hogy noha változást szeretnénk, egyikünk sem lát rá jó alternatívát.”

Sajátos – bár korántsem biztos, hogy ritka – példa Zsolté, aki másodszor választ, budapesti és szüleivel él. Erősen hezitál abban a kérdésben, hogy elmenjen-e szavazni vasárnap, mert elmondása szerint „nem igazán van olyan párt, aki hangsúlyosan képviselni tudná” azt, amiben hisz. Viszont édesapja határőrként érintett a korkedvezményes nyugdíj kérdésében, és Zsolt komolyan fontolgatja, hogy miatta voksol: „bár nem nagyon hiszem, hogy ezt valaha vissza fogják állítani, talán annyit mégis megteszek érte, hogy oda ikszelek, akinél a minimális esélye megvan ennek” – mondta.

„Töri órán választási programokról beszélgettünk”

„Rám inkább a tanárok és a barátok tudnak hatással lenni ilyen kérdésekben, csak ez középiskolában elég problémás volt” – mondja Andi, aki evangélikus gimnáziumban tanult már 11 éves korától kezdve. Az alapvetően konzervatív értékrend szerint működő iskolában emlékei szerint (Andi már több éve egyetemista, 2010-ben szavazott először) folyton téma volt a politika, de a tanárok különösen élen jártak az ideológiai kérdések folyamatos napirenden tartásában. „A baj csak az, hogy akkoriban abszolút naivan gondolkodtam, otthon pedig nem nagyon volt téma a politika” – mondja. Középiskolai önmagával most már teljesen szemben állna, pár megmaradt régi barátot leszámítva kiszakadt a régi környezetből.

Adrienn egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei középiskolába járt, amikor 2010-ben először szavazhatott. Úgy emlékszik vissza: akkor „az egész osztály a választások miatt zsongott”. Mindenki erről beszélt, sokan behozták az egyes pártok programfüzeteit, amiket aztán „nem hivatalosan, töriórán” elemeztek a tanárral. „Akkor is voltak már az osztályban jobbikosok, amivel én, mint örök pacifista-liberális lélek nagyon nem értettem egyet” – mondta, hozzátéve: azért ebben nagy szerepe van a neveltetésnek is, amit a szüleitől kapott.

Tudatos döntés

Másodszori szavazóként Andi úgy látja: még annak ellenére is sokkal tudatosabb lesz a mostani döntése, mint az előző volt, hogy már akkor is egyetemista volt. „Meg fogom nézni a programokat, de azért inkább ideológiai alapon szavazok majd” – mondja. Nem a választásokat tartja a legfontosabb eszköznek a demokráciában, de „kétségtelenül egy eszköz, hát használni kell” – tette hozzá.

Stiller Ákos

„Nem akarom, hogy azt érezzem, hogy esetleg miattam is kormányra kerülhet olyan, akinek nem kellene” – így Adrienn érvelése, aki környezetében is így próbálja rábeszélni azokat, akik „szkeptikusak”. Szerinte ők azt mondják, az újabb pártokban sem érdemes bízni, mert nekik „még nem volt idejük megmutatni a rossz oldalukat”.

„Őszintén, nem is bánom, hogy nem gimisként érem meg az első választásom” – mondja Anna, aki szerint a középiskola az egyetemhez képest „nagyon elszigetelt”, és erre még ráerősít az is, ha az ember vidéki középiskolában tanul. „Budapesten az egyetemen szerintem egyre jobban tágul a látóköröm, bár még mindig azt érzem, hogy nem vagyok elég naprakész.”

Nem szavazni is lehet tudatosan. A 19 éves, budapesti középiskolás Rita, aki családjával Erdélyből települt Magyarországra már évekkel ezelőtt, idén lett magyar állampolgár, ám úgy döntött, nem megy el szavazni. „A szüleim se mennek, de én nem azért. Nagylány vagyok már, hadd legyenek önálló döntéseim” – hangsúlyozta. Az indoklás: „nincs olyan, aki változást tudna hozni”.

„Nem figyelnek oda ránk…”

Ritánál lehetséges szempont az, hogy egy párt mit kezdene a felsőoktatás kérdésével. Szerinte ez és a munkanélküliség azok a kérdések, amik miatt az osztályában „elég gyakran szóba kerül a politika”. Szerinte sok fiatalt, legalábbis a korabelieket „elvesztett” a politika azzal, hogy a felsőoktatást átszervezték, és bizonytalanná tették sok középiskolás helyzetét. „Az eddigieket látva egyszerűen már senki sem vár változást” – magyarázza, miért olyan kevés diák megy el az osztályából szavazni.

„Nagyon gyenge próbálkozások vannak a fiatalok megszólítására” – vélekedik Szilárd, aki szerint egyik párt sem tudta megtalálni azokat a témákat és azt a hangot, amelyekkel el lehet jutni a fiatal választókhoz. Szerinte egyébként mindez abból következik, hogy a politikai elit alapjában nem veszi komolyan ezt a korosztályt.

„A 20-25 év közötti generáció más, mint korábban – tudatosabb, másképp szocializálódott.” Andi szerint „ezért volna fontos, hogy most ők is beleszóljanak a társadalmi életbe”. A rendszerváltás után születettek generációja most lép be a „politikai felnőttkorba”, tehát most már tényleg nehezen lehet csukott szemmel elmenni mellettük.