2014. március. 18. 16:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 18. 17:15 Itthon

Autista utast aláztak meg BKK-ellenőrök, vizsgálat indult

Érvényes bérlete ellenére megbüntettek és megaláztak egy enyhén autista lányt múlt pénteken az ellenőrök az egyik budapesti buszon – erről számolt be a lány barátja a BKV-Figyelő blognak. A Budapesti Közlekedési Központ vizsgálatot indított, hogy tisztázhassák a történteket.

Barbara enyhén autista, nehezen kommunikál, de dolgozik, és saját fizetéséből vásárolja meg a bérletét. Érvényes bérletigazolványa, megfelelően kitöltött bérlete volt az eset idején, és a bérletvásárláskor kapott blokkot is meg tudta mutatni az ellenőröknek, akik ennek ellenére úgy vélték, hogy a bérlet hamis – mesélte el az esetet barátja, Tamás.

Az ellenőrök március 14-én, délután büntették meg Barbarát a 7-es buszcsalád valamelyik vonalán a Bosnyák téren, miután leszállították a járműről.

Elmondása szerint a Hungária körútnál szálltak fel az ellenőrök. A lány bérletét három nappal korábban vásárolták a barátjával, de közölték vele, hogy a szelvény hamis. Hiába mutatta fel a blokk mellett a munkáltatói igazolását is, ez valamiért nem volt elég.

Az ellenőrök állítólag azt mondták neki, hogy a gyogyósoknak nincs munkájuk, így pénzük se bérletre. Valószínűleg úgy szerezhette, tudják, hogy árulnak hamis bérleteket olcsóbban, amit a nincstelen hülyék megvesznek.

Elkérték tőle az iratait, amelyeket át is adott, nagyon megijedt és félt, hogy megverik. Közölték vele, ha még egyszer meglátják a buszon, rendőrt hívnak rá és bevitetik. Azt tanácsolták neki, hogy maradjon otthon és babázzon, vagy nézze a Mazsolát a tévében, de ne mások adóján foglalja a helyet a buszon. Ezután gyalog ment haza Barbara a Bosnyák tértől Újpalotára eléggé zaklatott állapotban – olvasható a blogon.

Barátja szerint Barbara mégis úgy döntött, hogy kifizeti a büntetést.

A 444.hu megkereste a BKK-t az ügyben, ahonnan azt válaszolták, hogy a történtek tisztázása érdekében azonnal vizsgálatot indítottak. „A pótdíjazottak között egyelőre nem találtunk olyan személyt, akire illene a blogon olvasható leírás, és ügyfélszolgálatunkhoz sem érkezett panasz az állítólagos esettel kapcsolatban a blognak a bejelentést tevő, illetve utasunk részéről” – írták.

Ettől függetlenül vizsgálódnak, de kérik a bejegyzés íróját, hogy vegye fel a kapcsolatot a BKK ügyfélszolgálatával.

A BKK a leírthoz hasonló eseteket a leghatározottabban elítéli. Ha kiderül, hogy egy munkatársuk tényleg nem az előírások szerint végezte a munkáját, megteszik a szükséges munkajogi lépéseket, de eddig a blogposztot semmi sem támasztja alá – tették hozzá.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.