Itthon hvg.hu 2014. március. 15. 11:52

Orbán: A rezsicsökkentés nem fér el a Nemzeti dalban

Orbán Viktor ünnepi kampánybeszédében a rezsicsökkentést március 15-höz hasonlította, április 6-át pedig a sorsdöntő választás napjának nevezte.

Mint egy sztár, úgy vonult Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum színpadán, hogy elmondhassa kampány ünnepi beszédét. Mint mondta, a magyar nemzet rendkívüli teljesítmények lehetőségét hordozza magában, és 1848-49 sem volt más, mint a magyarokban rejlő képességek és tartalékok káprázatos megmutatkozása. Szavai szerint a magyarok 1848-ban "beleszerelmesedtek" március 15-ébe, és "azóta sem akarnak kiszerelmesedni belőle".

A kormányfő kifejtette: minden évben azt szokták mondani, hogy ez a március 15. más, mint a korábbiak. Most is elmondjuk ezt, és milyen igazunk van, hiszen csak három hét, és itt van április 6., a sorsdöntő választás napja – fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán szerint már ma óriások vállán állunk, de ha felkapaszkodunk a 48-as ifjak vállára, akkor láthatjuk: "egy új és nagyszerű korszak kapujában állunk". És ha belépünk, akkor egy erős ország leszünk. Orbán szerint olyan ország, amelyik saját lábán áll, rendezi adósságát, csatlakozik a büszke és sikeres nemzetekhez, gyarapodásnak indítja a nemzetet, nem hagyja, hogy folyton kizsebeljék, mindenkinek ad munkát és mindenkinek ad lehetőséget a boldogulásra.

Fülöp Máté

A kormányfő szerint ugyanakkor nem ajándékba kaptuk ezt a lehetőséget, sokat küzdöttünk érte 2010 óta. Mindent elvégeztünk, amit lehetett, "néha úgy éreztem, még többet is" – tette hozzá. Szerinte bebizonyítottuk, a bátrak nemezete vagyunk, mert kiálltunk önmagunkért. Az elmúlt években megvívtuk harcainkat a pénzvilággal, a természeti csapásokkal és birodalmi nagyvárosokkal.

A kormányfő szombaton, a március 15-i nemzeti ünnepen a Múzeumkertben tartott állami ünnepségen az elmúlt évek kormányzati intézkedéseire utalva kifejtette: "megmutattuk, hogy megvédjük a magyar családokat az uzsorától, a monopóliumoktól, a kartellektől, a nemzetek fölé magasodni akaró birodalmi bürokratáktól. Megmutattuk, hogy meg lehet védeni a munkahelyeket, és százezer szám tudunk újakat teremteni". Azt is megmutatták – folytatta –, hogyan lehet "felfeszíteni az adósságcsapda ajtaját". A miniszterelnök szerint ha ma, 166 év után "felkapaszkodunk a márciusi magyarok vállára", látható, hogy "egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában állunk", amelyen ha Magyarország belép, szabaddá és erőssé válhat. 2010 óta azért dolgoztunk, hogy ide megérkezhessünk, és "mindent elvégeztünk, amit kellett és amit lehetett" – tette hozzá Orbán Viktor.

Szerinte a kormány megvédte a magyar családokat az uzsorától, a kartellektől, a birodalmi bürokratéktól. Bebizonyította azt is, hogy fel lehet feszíteni az adósságcsapda ajtaját, családok százezreit mentették meg attól, hogy fedél nélkül maradjanak. Egyesítettük a világban szétszórt nemzeteket: van nemzeti alkotmányunk – hangoztatta.
Stiller Ákos

És szerinte itt van előttünk az újabb lehetőség: magunktól sem szégyen tanulni. Szerinte azért teljesítettünk jobban, mert egységesek voltunk, sőt mi vagyunk a legegységesebb nemzet Európában. Ma az egység neve: április 6. – zárta kampány ünnepi beszédét.

A kormányfő beszédének elhangzása után a Jobbik közleményt adott ki. Ebben Dúró Dóra, a pár szóvivője közölte: a Jobbik álláspontja szerint Orbán Viktor kormányfő március 15-i beszédében kiállította saját kormánya bizonyítványát. Szerinte miközben a miniszterelnök arról beszélt, hogy mindent elvégeztek, "az országban milliók számára nem biztosított a tisztes megélhetés, négy év alatt sem sikerült rendet teremteni, és az országot a szakadék szélére juttató politikusokat sem számoltatták el".

A Jobbik szerint nem a tisztes munka és a biztos fedél megléte, hanem éppen annak hiánya miatt hagyta el az országot félmillió ember, s ők sok esetben a devizahitel-válság megoldatlansága miatt kényszerültek arra, hogy más országban keressék boldogulásukat.

A március 15. eseményekről szóló tudósításunkat itt olvashatja!

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.