2014. március. 11. 19:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 11. 19:09 Itthon

Elkapták a kisfiát hasba rúgó férfit Szegeden

Elkapták a rendőrök azt a 49 éves férfit, aki az utcán rúgta hasba saját kisgyerekét szombaton Szegeden. Testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki, de tagadta, hogy bántotta volna a fiát. A rendőrség értesíti az illetékes hatóságokat, hogy tegyék meg a szükséges gyermekvédelmi intézkedéseket – írja a Délmagyar.hu.

Egy 16 éves fiatalember látta, amikor a férfi hasba rúgta saját gyermekét, mert a kisfiú a lábának gurította a labdáját. A Facebookon írta le az esetet, ennek alapján kezdtek nyomozni a rendőrök.

Szegeden a Szamos utcai pizzéria előtt az apa éppen egy okostelefonnal fényképezett, amikor odapattant a labda. A férfi olyan mérges lett, hogy három év körüli kisfiát egy jól irányzott mozdulattal hasba rúgta. A gyermek összeesett, sírt, a nagyobb testvére vitte arrébb, és egy közeli lépcsőre ülve vigasztalta.

A 16 éves diák nem avatkozott bele az eseményekbe, de pizzéria egyik vendége felszólította az apát, hogy ne bántsa a gyereket. Erre a férfi odament hozzá a teraszra, és fojtogatni kezdte.

Ekkorra már a pizzéria dolgozóinak is feltűnt a balhé, és a szakácsnak szóltak, csináljon valamit. Ő szedte le végül a vendégről az 55 év körüli, vékony testalkatú férfit – olvasható a cikkben.

Az ügyben senki sem tett bejelentést a rendőrségre. A Szegedi Rendőrkapitányság hivatalból észlelte a bűncselekmény gyanúját, ezért megvizsgálja a Facebook-bejegyzés valóságtartalmát – közölték. Várják a szemtanúk jelentkezését személyesen a Szegedi Rendőrkapitányságon vagy a 107-es, 112-es segélyhívón.    

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.