2014. március. 04. 17:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 04. 17:51 Itthon

Lázár felügyeli a magyar nyelv őrzését

Április elsején áll fel a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, amelynek célja a magyar nyelvi örökség feltárása. Minderre 100 milliót költ a kormány.

Pénteken még csak utaltak arra, hogy a tartalékból 100 millió forintot csoportosítanak át a Magyar Nyelvstratégiai Intézet létrehozására, de a keddi Magyar Közlönyből már a részletek is kiderültek.

Az intézet április elsején áll fel, Lázár János irányítása alatt áll majd, de lesz igazgatója is, a fő célja pedig a magyar nyelvi örökség feltárása, a nyelv és azzal összefüggésben a kultúra mélyebb megismerése, ápolása, gondozása, fejlesztése.

A kormányrendelet szerint az intézetnek ki kell dolgoznia egy középtávú magyar nyelvstratégiát, egy összehasonlító terminológiai szótárat. Ki kell dolgozniuk egy gyerekbarát  magyar nyelvi tankönyvprogramot is.

Illetve segíteniük kell a közmédiát is nyelvpolitikai kérdésekben, illetve nyári egyetemet kell szervezniük például a finnugor kisebbségeknek.

Hirdetés
hvg360 Riba István 2025. március. 06. 16:00

Bocs, mégis lesznek náluk fegyverek – miért küldenek 78 magyar TEK-est Bosznia-Hercegovinába?

Ilyen az, amikor Orbán Viktor nem avatkozik be más államok belügyeibe: magyar pénz és terrorelhárítók érkeztek Bosznia-Hercegovinába. Milyen politikai haszonszerzés reménye vezeti a Balkánon kavaró magyar miniszterelnököt, amikor a térség autoriter vezetőivel barátkozik? Vagy szimplán csak az orosz érdekeknek való megfelelés a cél?