Bajnai: a kormány letette a fegyvert az államadósság elleni harcban
Bajnai Gordon szerint az Orbán-kormány háromszor háromezer milliárddal adósította el Magyarországot.
A legutóbbi adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a kormány letette a fegyvert az államadósság elleni harcban - mondta pénteken, Győrben, sajtótájékoztatón Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. "Az Orbán-kormány háromszor háromezer milliárddal adósította el Magyarországot" - jelentette ki a politikus, megjegyezve, hogy Magyarország államadóssága soha nem látott mértékbe emelkedett január végére. Mint mondta, ennyivel magasabb az államadósság, mint a kormányváltáskor, ugyanekkora összeg a magán-nyugdíjpénztárak "elkobzott" és elköltött vagyona, és a paksi erőmű bővítésére felveendő kölcsön is.
Ez utóbbit, tette hozzá, kétszer akkora áron veszi fel, mint amennyiért a "sokat szidott és korábban visszafizetett" IMF-hitelhez jutott. Ennek visszafizetésére szavai szerint 21 éven keresztül minden magyar családnak évente 100 ezer forintot kell majd törlesztenie, "azért, hogy kétszer olyan drága áramot vegyünk, mint amennyibe ma kerül az elektromos áram". "Ez az új magyar átok: harcoljon érted a kormány, és akkor a végén vereséget szenvedsz" - jelentette ki Bajnai Gordon.