Itthon hvg.hu 2014. február. 26. 10:35

Gyurcsány komoly vádakkal illette a Hír Tv-t

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Facebookon azt írta, "egy magyar hírtelevízió" már a 2006. őszi zavargások kirobbanása előtt ajánlatott tett két brit csatornának arról, hogy közvetíti számukra az elkövetkezendő eseményeket. Zenai Péter újságíróra hivatkoztak, de ő elismerte, hogy nem ellenőrizte hallomását.

"2006. szeptember 17-én vasárnap került nyilvánosságra az őszödi beszéd. A beszéd hatására(?) spontán(?) zavargás tört ki Budapesten.  Két nappal korábban, szeptember 15-én pénteken egy(?) magyar hírtelevízió ajánlatot tett két brit hírcsatornának azzal, hogy a hétvégén 'érdekes' dolgok fognak majd történni Pesten, és szívesen tudósítanának a brit tévék számára is" – írta szerdán Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán.

Zavargások Budapesten 2006 őszén
Túry Gergely

Akkor ki szervezte a spontán megmozdulásokat? – kérdezte Gyurcsány, aki a 2006. őszi események idején volt miniszterelnök. Dolga-e a rendőrségnek megvizsgálni, hogy a Hír Tv magatartása kimerítette-e az államrend erőszakos megdöntésére tett kísérletben való közreműködés bűncselekményét? – folytatta.

Gyurcsány Zentai Péter újságíróra hivatkozott, aki a Magyar Rádiót tudósította Berlinből, és brit tévésektől hallotta a fentieket.

A Hír Televízió Zrt. közölte, hogy visszautasítja Gyurcsány Ferenc vádjait, és állítják, hogy sem az eseményeket megelőzően, sem azt követően nem tettek ajánlatot egyetlen médiumnak sem a tudósításra. "Hazugság az az állítás is, hogy a HírTV a két nappal későbbi eseményekkel kapcsolatos előzetes információ birtokában lett volna" - írják. 

Zentai Péter újságíró a HírTV Híradójának ma elismerte, hogy az általa közölt információkat nem ellenőrizte le, így azok igazságtartalmáról nincs meggyőződve - teszik hozzá. A tévé helyreigazítást kér a Klubrádiótól, egyidejűleg felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy bejegyzését törölje közösségi oldaláról.

Az elmúlt napokban újra megélénkült a párbeszéd a 2006 őszén történtekről, miután nyilvánosságra hozták az őszödi beszédről és annak hatásairól szóló titkosszolgálati jelentéseket.

Hirdetés