2014. február. 25. 18:35 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 25. 18:33 Itthon

Májusban lesz elnökválasztás az MTA-n, itt vannak a jelöltek

Lovász László matematikust, Maróth Miklós klasszika-filológust és Németh Tamás agrokémikust terjesztette elő a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztére keddi ülésén az MTA jelölőbizottsága.

A bizottság döntését megelőzte egy belső közvélemény-kutatás, amelyre 561 közgyűlési tag kapott jelölőlapot. Ők 321 érvényes jelölést küldtek vissza, ennek figyelembevételével a jelölőbizottság több ülésen tárgyalt a jelöltek személyéről – mondta a testület elnöke.

Vizi E. Szilveszter hozzátette: a keddi jelölőbizottsági ülésre elkészültek Lovász László, Maróth Miklós és Németh Tamás elnöki programjai, amelyeket minden bizottsági tag megkapott, majd rövidesen szétküldik a közgyűlés szavazati joggal rendelkező tagjainak is.

A tisztújítást az MTA május 5-6-iki közgyűlésén tartják, minden tisztségre három évre lehet megválasztani és legfeljebb egyszer újraválasztani a jelölteket. A titkos szavazáson ötven százalék plusz egy voksot kell kapnia annak, aki az MTA huszadik elnöke lesz olyan elődök után, mint Eötvös József, Lónyay Menyhért, Eötvös Loránd, Kodály Zoltán vagy Szentágothai János – emlékeztetett Vizi E. Szilveszter.

A jelölőbizottság minden tisztségre legalább két személyt terjesztett a közgyűlés elé. Főtitkárnak Török Ádám közgazdászt és Csépe Valéria pszichológust, élettudományi alelnöknek Freund Tamás neurobiológust és Kosztolányi György klinikai genetikust, társadalomtudományi alelnöknek Vékás Lajos jogtudóst és Csépe Valériát, természettudományi alelnöknek pedig Szász Domokos matematikust és Blaskó Gábor vegyészmérnököt jelölték.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.