2014. február. 14. 12:03 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 14. 13:03 Itthon

A polgármester megígérte: "többé nem kell árvíztől tartani Kaposváron"

Szita Károly fideszes polgármester azt mondta: miután 2005-ben több mint 100 millió forint kárt okozott a Kapos folyó áradása, az önkormányzat úgy döntött, hogy szükség van egy vésztározóra és a meder belterületi rendezésére.

Többé nem kell árvíztől tartani Kaposváron, ötezer ember élete válik biztonságossá a Kapos mederrendezésével és a vésztározó megépülésével - hangsúlyozta a somogyi megyeszékhely polgármestere pénteki, a városházán tartott sajtótájékoztatón. Szita Károly (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy miután 2005-ben több mint 100 millió forint kárt okozott a Kapos folyó áradása, az önkormányzat úgy döntött, hogy szükség van egy vésztározóra és a meder belterületi rendezésére. Pecze János, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese közölte, hogy az Európai Unió 100 százalékos támogatásával 1,2 milliárd forintból megvalósuló beruházással tavasszal elkészülnek.

A szakember ismertetése szerint a munkálatok jelenleg 70-80 százalékos készültségi szinten vannak. A víztározóval júniusra készülnek el, a folyómeder teljes, 18 kilométer hosszú belterületi szakaszának kotrásával, mélyítésével, a partfal megerősítésével, valamint az átereszek és gázlók építésével áprilisban végeznek.

A vésztározó egy megemelkedett vízszint esetén - szükség esetén már most is - visszatartja a vizet és kevesebbet enged a kikotort mederbe, amely a Kaposvár térségében az utóbbi néhány napban lehullott jelentős, mintegy 50 milliméter csapadékot láthatóan jól elvezetni - mondta az igazgatóhelyettes.

A polgármester a beruházást követő időszakról szólva közölte: mivel állami vízfolyásról van szó, s így a karbantartás a vízügyi hatóság feladata, ezért igazgatóság vállalta, hogy évente háromszori gépi kaszálást biztosít a Kapos partján, melynek legszebb szakaszain  a tervek szerint a város 2015-ben sétányokat alakít ki.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.