2014. február. 10. 10:57 HavariaPress Utolsó frissítés: 2014. február. 10. 15:31 Itthon

Ugyanaz ölhette meg az idős nőt, aki két éve kirabolta

Egy nappal a bűncselekmény felfedezését követően elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy idős asszonyt a múlt héten Tatabányán – jelenti a HavariaPress. Kihallgatásán a gyanúsított tagadta, hogy ölt volna, a bíróság azonban ma délelőtt előzetes letartóztatásba helyezte.

Tatabányán február 6-án délelőtt találtak holtan egy 73 éves asszonyt, miután gondozója aznap hiába csengetett be hozzá, ráadásul érintetlenül találta az előző napra kiszállított ebédjét is, a lakás bejárati ajtaja mellett. A rendőrök tűzoltói segítséggel, egy emelődaru felhasználásával jutottak be az ablakon át a lakásba, ott találták meg az idős asszony földön fekvő holttestét.

A megyei főkapitányság a helyszíni szemlével egy időben adatgyűjtésbe kezdett, melynek során felmerült a gyanú, hogy a bűncselekményt egy 26 éves férfi követhette el. A férfi ugyanis korábban Tatabányán élt, és bő két évvel ezelőtt, 2011. december 6-án egyszer már kirabolta a mostani sértettet.

A nyomozás azt is kiderítette, hogy a férfi most Budapesten él, ott fogták el a rendőrök február 7-én. Kihallgatásán a gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, a rendőrség ennek ellenére őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit a bíróság e hét hétfőn el is rendelt, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.