2014. február. 06. 09:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 06. 14:51 Itthon

Négymilliárdos adócsalás: 30 embert vádol az ügyészség

Négymilliárd forintos, bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolja a tatabányai könyvelőirodát működtető K. A.-t és 29 társát a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség – közölte a szervezet csütörtökön.

Az irodát működtető K. A. 2007 előtt cégeket alapíttatott vádlotttársaival, de a vállalkozások tevékenysége során keletkező adó- és járulékfizetési kötelezettségeket nem teljesítették, a hasznot pedig szétosztották – írta közleményében a főügyészség.

A céghálózat működését K. A irányította. A bűnszervezet 2011-ig működött, ennek során a vádlottak összesen mintegy 4 milliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek. A főügyészség 12 vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomozott, és 2013 őszén 60 ezer oldalas nyomozati anyagot adott át a főügyészségnek. A NAV akkori tájékoztatása szerint a cégcsoport őrzés-védelemmel, valamint munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A két évig tartó nyomozásban 400 házkutatás során 369 millió forint értékben foglaltak le bankszámlákat, gépkocsikat és ingatlanokat.

A bűnszervezet vezetője által működtetett könyvelőiroda az alcégeknek bizonylatok nélkül könyvelt, a bevételeket a számlákhoz igazították, a bevallásokban szerepeltetett költségek valójában nem merültek fel. Még azon bevételek egy részét is megpróbálták eltitkolni, amelyek a bankszámláikra érkeztek. A cégcsoport több ezer embert foglalkoztatott, bérük után a közterheket nem fizették meg.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.