2014. február. 05. 14:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 06. 10:02 Itthon

A Tilos Rádióról ír az Al Jazeera

A Tilos Rádióról, valamint a közösségi rádiózás és a magyar média jelenlegi helyzetéről közölt cikket az Al Jazeera online kiadása.

Az 1991 óta működő Tilos Rádióról, valamint a magyar alternatív média helyzetéről közölt cikket az arab Al Jazeera online kiadása. A lap a budapesti alternatív közösség pilléreként hivatkozik a Tilos Rádióra és tévesen Csudaynak írva idézi Csabai Gábort, a rádió ügyvezetőjét, aki nem tartja valószínűnek, hogy 2014 novemberében újra engedélyt kapna a Tilos. (Csuday Gábor pedig a VS.hu felelős szerkesztője, akinek a neve véletlenül kerülhetett a cikkbe, ugyanis nem tilosos igazgató, és lapunknak azt mondta, hogy nem beszélt az Al Jazeera újságírójával.)

A lap szerint Magyarország a Tilosnak és más adóknak köszönhetően élen járt a közösségi rádiózásban a volt szocialista országok között, a nacionalista-konzervatív Fidesz kormányzása alatt 2010-ben elfogadott médiatörvényeknek köszönhetően azonban ennek hamarosan vége.

Az Al Jazeera cikke ismerteti a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács felállításával kapcsolatos kétségeket és megjegyzi, hogy az új médiaszabályozás nehézkessé és hosszadalmassá tette a frekvenciaengedélyek megszerzésének folyamatát.

Míg 2010-ben 68 közösségi rádió működött Magyarországon, ez a szám egy évvel későbbre 44-re esett vissza. Az AL Jazeera cikkében idézték Haraszti Miklóst, az EBESZ volt médiaszabadság-biztosát, aki szerint a médiaszabályozásnak az engedélyeztetéssel kapcsolatos része változtatta meg igazán a magyar média képét.

Hirdetés