Itthon MTI 2014. január. 22. 07:16

Tényleg mindenhová becsönget a Fidesz

A Fidesz aktivistáinak minden háztartásba el kell jutniuk február 15., a hivatalos kampánystart után – mondta a Magyar Hírlapnak Gyürk András, a párt kampányfőnöke.

"Egyéni jelöltjeinknek fejenként legalább ötszáz ajánlást kell összeszedniük az induláshoz, ám nekünk még ennél is nagyobb célunk van, mindenkihez el akarunk jutni, ehhez pedig motivált aktivisták kellenek" – mondta a kampányfőnök a lap szerdai számában.

Hozzátette, ezért küldtek levelet Kubatov Gábor pártigazgatóval közösen a Fidesz tagjainak, miután Áder János köztársasági elnök kihirdette az országgyűlési választások április 6-i időpontját. A levélről a Magyar Nemzet számolt be.

Gyürk András szerint rezsigyűléseiken személyesen lehet jelentkezni Fidesz-aktivistának. Hangsúlyozta, a napokban bejelentett huszonhétezres kampánycsapatuk még bővül, a cél százezer aktivista mozgósítása – írja az újság.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.