Itthon hvg.hu 2014. január. 22. 09:20

A paksi reklámszerződések teljes nyilvánosságát kéri az LMP

Az LMP nem betekinteni akar az MVM média- és kommunikációs szerződéseibe, hanem teljes nyilvánosságra hozatalukat követeli.

Mint azt megírtuk: az LMP pert indít az MVM ellen, hogy hozzájusson a cég médiaszerződéseihez. Schiffer András kedden elmondta: hetekkel korábban kéréssel fordultak az MVM-hez, illetve a Paksi Atomerőműhöz annak érdekében, hogy teljes egészében megismerhessék médiaszerződéseiket.

Az LMP a szerződések szövegét nem kapta meg, csak olyan számadatokat, amelyből azt látják, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. olyan „brutális médiakasszával” rendelkezik, amellyel akár egy népszavazás esetében is képesek lehetetlenné tenni a nyílt médiavitát – mondta Schiffer András.

Az MVM ugyanaznap közölte: értetlenül áll az LMP bejelentése előtt, hogy peres úton kívánja megkapni a társaságcsoport bizonyos szerződéseit, hiszen jelenleg az MVM az LMP visszajelzését várja, mikor kíván betekinteni a szerződésekbe. Az LMP kérésének megfelelően már megtörtént a szerződések legfontosabb elemeinek kiadása; a szerződött partnerek nevét, a szerződések tárgyát, időpontját és összegét tartalmazó összesítést a társaságok eljuttatták a párthoz – tette hozzá az MVM.

Szél Bernadett és Schiffer András szerdán azt közölte: az LMP nem betekinteni akar az MVM média- és kommunikációs szerződéseibe, hanem teljes nyilvánosságra hozatalukat követeli. "Az LMP azért indít pert az MVM reklámszerződéseinek kiadásáért, mert az állami tulajdonú cég nem hozta nyilvánosságra azokat az információkat, amelyből mindenki megtudhatná, hogy mennyit és milyen feltételekkel költenek az atompárti álláspont terjesztésére" – írták.

"Az MVM szerint a cég várja az LMP-t, hogy a párt képviselői betekinthessenek a szerződésekbe. A cég azonban teljes tévedésben van: a közérdekű adatok nyilvánossága nem a betekintést teszi lehetővé, hanem a szerződések kiadásának kötelezettségét írja elő az MVM számára" – teszik hozzá. 

"Elég volt abból, hogy a paksi bővítésről csak Moszkva és Orbán Viktor rendelkeznek információval! Elég volt abból, hogy a titokban előkészített paksi bővítést olyan kommunikációs szerződések alapozták meg, amelyeket csak azok nem ismernek, akiknek kárára az országot most eladósítják, akiknek megkérdezése nélkül újabb blokkok építéséről döntött a kormány. Minden magyar embernek joga van ismerni a válaszokat, a kormánynak és az MVM-nek pedig kötelessége kiállni a nyilvánosság elé" – zárul közleményük.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.