2014. január. 20. 07:19 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2014. január. 20. 07:07 Itthon

Meg kell ismerkedni az új Ptk.-val

Bírák, ügyvédek és közjegyzők több száz fős turnusokban tanulmányozzák ezekben a hetekben a március közepén hatályba lépő, nyolc könyvből és 1600 paragrafusból álló új polgári törvénykönyvet - írja hétfői cikkében a Magyar Nemzet.

Abért János bíró, az OBH intézményeként működő Magyar Igazságügyi Akadémia (MIA) munkatársa a lapnak elmondta: a bírák szervezett felkészítését három szakaszban oldják meg. Először, még a múlt évben az öt ítélőtábla vonzáskörzeteihez tartozó szakemberek tekintették át a jogalkalmazás teendőit. Második lépésként tizenhét napos képzést szerveztek az igazságügyi akadémián a törvényszékek kijelölt bíráinak.

Az így felkészített bírók az év első három hónapjában előadásokat tartottak a polgári ügyekkel foglalkozó kollégáiknak. Jelenleg a felkészülés harmadik szakasza zajlik szerte az országban. 

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) uniós forrásból 270 millió forintot fordít a szakemberek felkészítésére. A MIA segítséget nyújt az ügyvédek és a közjegyzők képzéséhez is.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.