Itthon MTI 2014. január. 16. 14:32

Lázár nem tud arról, hogy ő lenne Orbán utódja

Lázár nem tud arról, hogy Orbán egyeztetett volna lehetséges új kormánya összetételéről. A Figyelő mai számában az szerepel, hogy Orbán Viktor 2017-től államfő lenne, a miniszterelnök pedig Lázár János lehet.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János nem tud arról, hogy Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke bárkivel is beszélt volna arról, hogy egy újabb választási győzelem esetén milyen szerepe lenne a kabinetben. 

Az államtitkár ezt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mondta, ahol több kérdést is kapott azzal kapcsolatban, hogy a Figyelő cikke szerint 2017-ben Orbán Viktor lehet a köztársasági elnök, a kormányfői székben pedig ő lehet az utódja

MTI / Soós Lajos

Lázár János a jövőjét firtató felvetésre azt válaszolta: jelenleg arra terjednek ki a politikai ambíciói, hogy a közelgő parlamenti választáson elnyerje a választókerületében, Hódmezővásárhely és Makó térségében élők bizalmát. "Ezen kívül sem kormányzati, sem más politikai ambíciószintem jelen pillanatban nincsen" – fogalmazott.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkártól azt is megkérdezték, hallott-e bármilyen utalást Orbán Viktortól arra, hogy egy újbóli Fidesz-győzelem esetén milyen lenne a kormány összetétele.

"Orbán Viktor soha senkivel – legalábbis az én jelenlétemben vagy az én tudtommal – nem beszélt arról, hogy 2014-ben, ha újra elnyeri a választók bizalmát, és kormányt tud alakítani, milyen szerepe lesz egy leendő Orbán-kormányban. (...) És ha jól ismertem meg az elmúlt években (...), nem is fog" – reagált Lázár János.

Egy felkészült, tapasztalt ember miért beszélne a választók bizalmának megnyerése előtt arról, hogyan kormányozna majd személyekre lebontva? – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy ez szerinte nagy felelőtlenség, nagy hiba lenne.

Először azon "az apró feladaton" kell túljutni, hogy a jelenlegi kormányoldal megőrizze a választók bizalmát – tette hozzá az államtitkár.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.