Itthon Kósa András - Kovács Áron 2014. január. 14. 19:00

Csak Unicummal bírták a PM-esek Gyurcsányt

Nagyon nagy levegőt kellett venniük a Párbeszéd Magyarországért (PM) képviselőinek, hogy elfogadják a Gyurcsány Ferenc harmadik, és Fodor Gábor negyedik országos listás helyét jelentő ellenzéki megállapodást. A lapunknak nyilatkozó képviselők elmesélték, némi alkoholra is szükség volt a párt irodájában a feszültség oldásához. Jávor Benedek szerint még nekik is értékelniük kell magukban a történteket, a választók ítélete dönti majd el, hogy helyesen döntöttek-e. A párt tagjai és a PM-hez közel álló fórumok a neten sem fogták vissza magukat.

„Hányingerre mi a legjobb orvosság?” – tette fel a kérdést a Facebookon Szilágyi Péter PM-es képviselő, nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra kerültek az ellenzéki összefogás listájának első öt helyén szereplő nevek. Hasonlóan reagált a párthoz közel álló Kettős Mérce blog: egy repülőgépen zacskóba hányó nő képét posztolta, és azt írta alá: „Gyurcsány? Kuncze? Fodor? Reméljük a 'kormányváltó ellenzéki összefogás' megmaradt szavazóinak osztanak majd hányózacskókat a szavazáshoz.”

Az összefogás hívei persze a "Szavazzatok Orbánra!" vagy a "Mondjatok jobbat!" kommentekkel árasztották el a fanyalgókat, korábbi párttársaik viszont nyíltan kárörvendtek rajtuk. Az LMP-ből tavaly januárban kiszakadt Párbeszéd Magyarországért több szempontból is sajátos helyzetben van: egyrészt eredetileg ők maguk is Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök ellenzékeként indultak, akivel most kénytelenek összefogni, sőt, egyéni választókerületeket átengedni a DK-nak. Másrészt alaposan leértékelték őket a lista összeállításánál, hiszen társelnöküket, Szabó Tímeát csak az ötödik helyre tették, még Fodor Gábor is megelőzi őt, akinek liberális pártját nem is mérik a közvélemény-kutatók. (Mielőtt olvasóink kutatni kezdenének az emlékezetükben, segítünk: Magyar Liberális Párt (Liberálisok) a nevük.)

A Párbeszéd Magyarországért 2013 februárjában
MTI / Kovács Tamás

A PM számára fájó lehet emellett az is, hogy több képviselőjük is lemondani kényszerült a buliba frissen bevett DK javára az egyéni jelöltségről. Szabó Tímea a budapesti 3. választókerületben (XII. kerület) indult volna, de a megállapodás értelmében a Gyurcsány-párt színeiben szereplő Bauer Tamás egykori SZDSZ-es képviselő lesz a jelölt. A PM rovására állíthat jelöltet a DK a budapesti VI. és VII. kerületből álló 5-ös választókerületben (Kocsis-Cake Olivio helyett várhatóan Oláh Lajos), illetve Esztergomban (Szilágyi László helyett indulhat DK-s jelölt).

"Nem szeretem, hogy így alakult"

„Szerettük volna elérni, hogy egy olyan összefogás jöjjön létre, amely világosabb üzenetet ad a polgároknak, hogy az ellenzék képes volt megújulni az elmúlt évek alatt, de tudomásul kell vennünk, hogy a sokfajta hatalmi szándék miatt most csak ilyen konstrukciót lehetett létrehozni” – mondta a hvg.hu kérdésére Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért képviselője. Arra a kérdésre, mennyiben tartja kudarcnak, hogy Gyurcsány és Fodor is ott van az egyébként megújulást, korszakváltást hirdető Együtt-PM-mel közös listán, Karácsony annyit mondott: „nem tagadom, néhány Unicumot meg kellett innom ma, hogy elviseljem a helyzetet, nem szeretem, hogy így alakult, de ez van”. A képviselőnek nem egyedül kellett elfogyasztania a PM irodájában talált alkoholt: „Koccintottunk, volt mivel” – mondta a hvg.hu-nak Jávor Benedek társelnök is.

Baloldali pártvezetők az összefogás bejelentésekor – Jávor Benedek szinte eltűnik a háttérben
Stiller Ákos

A képviselő szerint „most minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy képviseljük azokat az értékeket és választókat, akik ugyanúgy látják az elmúlt éveket, mint mi”. A közös lista „olyan szélesre nyitja az együttműködést, hogy minden mérvadó szereplő részt vegyen benne: a Demokratikus Koalíció nélkül nyilván nem lehet választást nyerni, a párt pedig annyira kötődik Gyurcsány Ferenchez, hogy semmilyen körülmények között nem mentek volna bele abba, hogy a pártot bevesszük, őt meg nem”. Ennek ellenére „nagy viták voltak Gyurcsány Ferenc személyéről, de a PM egyedül maradt, így „egy idő után nem volt mit tenni”.

Arra a kérdésre, hogy számos értékalapú ügyben gyökeresen eltér a PM és Gyurcsány álláspontja, Karácsony Gergely azt mondta, „ahogy tőle nem várja el senki, hogy másképp lássa a dolgokat egy megállapodás után, úgy tőlünk se várják, hogy feladjuk a nézeteinket, de a közös cél most az, hogy megszabaduljunk az Orbán-rezsimtől”. A DK ugyanakkor „számos kérdésben kisebbségben van, így elvárható a részükről, hogy se az MSZP, se az Együtt-PM alapelveit ne kérdőjelezzék meg”.

Kinek mennyi a politikai súlya

Karácsony szerint a neki tulajdonított szavak (amely szerint „azért kell csatlakozni az együttműködéshez, hogy azt kihúzzuk a szocik seggéből”) az ő szájából soha nem hangzottak el, ugyanakkor „számos tényező van, ami azt eredményezte, hogy az MSZP elnöke legyen a megállapodás nyomán az ellenzék miniszterelnök-jelöltje”, de a következő parlamentben az Együtt-PM megkerülhetetlen tényező lesz, ezért hoztak most áldozatot.

Fodor listás negyedik helyének Karácsony szerint nincs különösebb jelentősége: „Fodor Gábor minden bizonnyal egyedül fogja képviselni a pártját, ami a politikai súlyát is mutatja”. Ezzel arra céloz, hogy a Magyar Liberális Párt a negyedik helyen kívül a közös lista 56. helyét kapta, ami csak egy nagyon jó szereplés esetében jelenthet mandátumot. Persze, a Political Capital számításai szerint az Együtt-PM és a DK csak is akkor alakíthat önálló frakciót, ha néhány egyéni kerületben is győzni tud.

„Abban egyetértettünk, hogy az ellenzék sokszínűségét demonstráló megállapodás kell, így került a képbe Fodor Gábor is” – mondta. A képviselő szerint a PM-nek nagyságrendileg hétfős frakciója lehet, ami „egyáltalán nem rossz egy 199 fős parlamentben”. „Ez van, mostantól a kormányváltásért kell dolgozni, ez hitelesíthet igazán bármilyen megállapodást, az első feladat, hogy ráirányítsuk az ország figyelmét arra a hazaárulásra, amit a paksi bővítés kapcsán ma Orbán Viktor elkövetett” – mondta Karácsony Gergely.

„Nagyon nehéz döntés volt, és azt sem titkolom, hogy egyelőre még mi sem tudjuk, hogy helyes-e, a választók ítélete mutatja majd meg, hogy érdemes volt-e meghozni ezt a kompromisszumot, először most a tavaszi választásokon, aztán hosszabb távon is” – mondta Jávor Benedek is, hozzátéve: még nekik is értékelni kell a helyzetet. „Amikor kijöttünk az LMP-ből, akkor is azt mondtuk, hogy amit Orbán Viktor művel ezzel az országgal, olyan mértékben van túl a 2010 előtt kormányzó erők által elkövetett hibákon, hogy nem lehet a két dolog közé egyenlőségjelet tenni” – fogalmazott.

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>