Lecsapott a NAV egy adócsaló gumikereskedőre
Adócsalás miatt a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói lefoglalták egy mezőkövesdi autógumi-kereskedéssel, és gumik szervizelésével foglalkozó cég mintegy húszmillió forint értékű gumiabroncs- és felnikészletét – közölte a testület észak-magyarországi regionális igazgatóságának sajtóreferense.
A gyanú szerint a cég több, valójában nem működő gazdasági társaság nevében Németországból szerzett be autógumikat és felniket, amelyeket mezőkövesdi telephelyén értékesített.
Az ügyvezető az árut belföldi beszerzésűnek tüntette fel, így a gumik és felnik után az áfát senki nem fizette meg. Összesen 110 millió forint értékű árut szereztek be így.
Az adócsalással okozott hiány fedezeteként a pénzügyi nyomozók lefoglaltak 1100 autógumit és 250 felnit. A nyomozás adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás miatt folyik, ami akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető – tette hozzá a szóvivő. Megjegyezte, hogy a cégnél adóvizsgálatot is indítottak.