Itthon hvg.hu 2014. január. 07. 10:04

TEK-esek a gátakon: az Átlátszó szerint nem stimmelnek a számok

Az Átlátszó ízekre szedte a TEK adatait, a portál szerint az árvízi védekezésben részt vevők száma még mindig nagyon eltér a sajtóbeszámolóktól.

Helyreigazítási kérelemmel, illetve polgári per kezdeményezésével és büntető feljelentéssel reagált a Terrorelhárítási Központ (TEK) a szervezet árvízi elszámolásáról szóló Átlátszó.hu-n megjelent cikkre. A cikk megjelenésével egy időben az Átlátszó közadatigényléssel fordult a szervezethez, melyben az árvízi védekezéssel kapcsolatos elszámolás pontos adatait kérték.

A TEK megküldte a portálnak a válaszát, melyből az olvasható ki, mely napokon, pontosan hol és hány fővel vett részt a védekezésben a szervezet, de ez az Átlátszó szerint még mindig nagyon eltér a sajtóbeszámolóktól.

Az összesítés szerint a megadott létszámok alapján 1576 munkanapot töltöttek a TEK munkatársai a különböző helyszíneken: összesen 22 592 órát, ami a TEK szerint mind „túlszolgálat” volt. Minden egyes résztvevő a napi munkaidején felül átlagosan napi 14,3 óra túlszolgálatot teljesített árvízi védekezésben, illetve „azzal összefüggésben”. Hogy ez a megfogalmazás mit jelent, az nem derül ki a levélből. A lap állítása szerint a TEK ezek szerint leszámlázhatott olyan munkaórákat, amelyeket a munkatársai valahol a gátaktól távol töltöttek.

MTI / Máthé Zoltán

A mostani elszámolás szerint a TEK első, jelentősebb volumenű fellépésére két nappal később Szigetmonostoron került sor. A TEK szerint június 9-én, amikor kritikus helyzet alakult ki a térségben, 483 fővel vettek részt a védekezésben. Ezt a számot azonban nem támasztja alá egyetlen más beszámoló sem – írja a lap. A védekezést irányító Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) június 9-én délután kiadott közleménye szerint 250 fővel küzdöttek ott az árral, a védekezést helyi szinten irányító szigetmonostori polgármester ugyanaznap késő este kiadott tájékoztatójában pedig 150 főről volt szó.

A következő jelentősebb létszámot megmozgató bevetésre 11-én, kedden, Baján került sor. A TEK saját elszámolása szerint ezen a napon és ezen a helyszínen 420 fővel vettek részt az árvízi védekezésben. Ezzel szemben az OMIT aznap éjfélkor kiadott közleménye 221 főt említ. Ugyancsak 200 főt említenek a TEK bajai működésével kapcsolatban a helyi és az országos médiumok: a TEK egyetlen esetben sem kérte ennek az adatnak a pontosítását.

A TEK elszámolása szerint a tetőzést követő második napon is még 102, de a harmadik napon is még ötven emberük volt Baján, ám az árhullám tetőzése után nemcsak az intenzív védekezés szűnt meg, de sem a hivatalos közlemények, sem a sajtó nem említi többet a TEK-et. A TEK június 11-ét követő bajai jelenléte – a saját számadataik alapján – önmagában is további 23 millió forintjába került az adófizetőknek – írja az Átátszó. A portál további lépéseket tesz a tényleges elszámolást tartalmazó dokumentumok nyilvánosságra hozatala érdekében.

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>