Itthon hvg.hu 2013. december. 19. 16:06

"Most már pipa vagyok" – véget ért a Horváth András melletti szimpátiatüntetés

Civil szervezésben tüntettek mintegy kétszázan csütörtök délután a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete előtt a NAV-botrányt kirobbantó Horváth András mellett, akinél csütörtök délelőtt tartottak házkutatást és akit személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítanak. A tüntetők átvonultak a NAV Széchenyi utcai épületéhez is. Incidens nem történt, leszámítva azt, hogy a civilek kifogásolták Schiffer András jelenlétét a demonstráción.

Véget ért a civilek által szervezett szimpátiatüntetés, mely a Markó utcában a Legfőbb Ügyészség épülete előtt kezdődött délután négykor a NAV-botrányt kirobbantó volt adóhatósági munkatárs mellett, akinél házkutatást tartottak a rendőrök, elvitték a számítógépének merevlemezét, sok iratot, és az általa korábban bemutatott zöld dossziét. Horváth szerint a rendőrök azt közölték vele, hogy személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. Információink szerint csak személyes adattal visszaélés és rágalmazás miatt tettek ellene feljelentést, egyelőre Horváth még nem gyanúsított.

A helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint mintegy százan gyűltek össze, a rendőrség becslése szerint 200-an lehettek a demonstráción. Schiffer András is részt vesz a tüntetésen, aminek a szervezők annyira nem örültek, mert nem akarnak politikát csinálni az ügyből. A Hallgatói Hálózat aktivistái ezt szóvá is tették az LMP-s politikusnak.

A demonstrálók "Rossz címen jártatok", "Most már pipa vagyok" feliratú táblákat tartottak a kezükben.

A tüntetők nem sokkal fél 5 után a NAV Széchenyi utcai épületéhez mentek, ahol beszédek után fél hat körül véget ért a tüntetés. A szervezők azt is bejelentették: december 28-án egy nagyobb tüntetést is szerveznek.

Az LMP jogsegélyt ajánl Horváthnak

Az LMP "hadüzenetnek" tekinti a csütörtök délelőtti házkutatást. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke azt mondta: az LMP felajánlja jogi segítségét Horváth Andrásnak és támogatja a demonstrációt is.

Stiller Ákos

A Transparency International Magyarország (TI) közleményében azt írta: megdöbbenve értesült a Horváth elleni nyomozásról, és a házkutatásról. "Amíg nem bizonyosodik be, hogy Horváth András valótlanságot állított a NAV-ról és az áfacsalásról, megilleti a közérdekű bejelentőknek járó védelem. A hatóságok ehelyett megfélemlítik Horváth Andrást, vele szemben eljárásokat indítanak. A NAV, egykori dolgozója alkalmatlanságát bizonygatva, valóságos karaktergyilkosságot követ el ellene" – írták.

"Ennek az ügynek a kezelése hitelteleníti a kormányzat korrupcióellenes politikáját, mutatja, hogy az új jogszabályok, például a január elsejétől hatályos és a TI által többször és sok szempontból kritizált közérdekű bejelentőkről szóló törvény, jobbára csak látszatintézkedéseket tartalmaznak. Újra felszólítjuk a kormányt: ne Horváth András személyével foglalkozzon, hanem a NAV korrupciós botrányát derítse fel" – tették hozzá.

Az Együtt-PM szerint a hatalom megfélemlíti Horváth Andrást ahelyett, hogy tisztázná a korábbi adóhivatali dolgozó komoly bűncselekményre utaló közérdekű bejelentését. Gulyás József kiemelte: elfogadhatatlannak tartják a Horváth Andrásnál tartott házkutatást, ami szerintük azt mutatja, hogy a hatalomnak a megfélemlítés és nem a közügyek tisztázása az érdeke.

Schiffer András a tüntetésen
Stiller Ákos

Novemberben robbant a NAV-bomba

Horváth András november elején robbantotta ki a NAV-botrányt, és sajtótájékoztatón azt állította, ezermilliárdos mértékben csalnak el áfát kiemelt adózók, főleg az áruházláncok, amelyek polcai gyakorlatilag tele vannak adócsalásból származó áruval. Erről november 8-án egy tanulmányt is publikált az Átlátszó oknyomozó portálon. A NAV volt munkatársa szerint az adócsalásban az adóhatóság is részt vesz azzal, hogy leállítja a vizsgálatokat, ha a kiemelt adózókhoz érnek. Horváth András az ügyben feljelentést tett az ügyészségen.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) novemberben indított nyomozást a NAV-botránnyal kapcsolatban, hivatali visszaélés gyanújával (akkor még nem lehetett tudni, hogy a hivatali visszaéléssel éppen a botrány kirobbantóját gyanúsítják). Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a főügyészség a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát bízta meg, majd az országos rendőrfőkapitány 2013. november 27-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalta az ügyet.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.