2013. december. 15. 16:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 15. 16:37 Itthon

Az MSZP úgy számol, ma kevesebben dolgoznak, mint négy éve

A politikus szerint a közfoglalkoztatottak bérének egyharmadát elvette a jelenlegi kormány, a minimálbér vásárlóereje pedig 5-6 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt. A Fidesz szerint viszont ma 235 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltáskor.

Ma Magyarországon nagyságrendekkel kevesebben dolgoznak, mint a pénzügyi-, gazdasági világválság kirobbanását megelőzően - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglakoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint a közfoglalkoztatottak bérének egyharmadát elvette a jelenlegi kormány, a minimálbér vásárlóereje pedig 5-6 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt.

A tervezett harmadik rezsicsökkentéssel kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta: az MSZP minden olyan lépést támogat, amely pénzt ad az embereknek, ám tiltakoznak az ellen, hogy a tehetősek többet kapjanak, mint azok, akik a legjobban rászorulnak. Elmondta: a kormányválást követően bevezették az egykulcsos személyi jövedelemadót, kivezették az adójóváírást, ami az átlag alatt keresőknél veszteséget jelentett.

Emlékeztetett arra, hogy a korábbi 9 helyett már csak három hónapig kapnak ellátást az álláskeresők. A regisztrált munkanélküliek 54-55 százaléka egyetlen fillért sem kap, és mindössze a regisztráltak 10-11 százaléka kap álláskeresési támogatást - mondta. Kifejtette, a közfoglalkoztatottak 2010-ben 60 200 forintot kerestek, most pedig 49 ezer forint felett. A kormány tervei szerint még optimális esetben is csak 1700 forinttal nőne a havi bérük, ami egész évre lebontva, 3-4 hónapnyi közfoglalkoztatotti időtartamot figyelembe véve, alig 600 forintra jön ki - közölte.

Gúr Nándor hangsúlyozta, hogy a közszféra illetményalapja nem nőtt az elmúlt csaknem 4 év alatt. Mint fogalmazott: ez a kormány az emberek mindennapjait ellehetetlenítve, csak a saját gazdasági és politikai erejét próbálja növelni, tisztességtelen eszközök sokaságával. A szocialisták ezt meg akarják törni, választási győzelmük esetén a következő ciklus végére minden családban lesz legalább egy dolgozó ember, az átlag alatt keresők pedig nem vesztesei, hanem nyertesei leszek az átalakításnak - tette hozzá.

A Fidesz közleménye szerint visztont Gúr Nándor és a szocialisták állításaival ellentétben, a tény az, hogy ma 235 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltáskor. Míg a szocialisták kormányzása alatt megduplázódott, ma csökken a munkanélküliség, a foglalkoztatás pedig 21 éves csúcson van. Míg a szocialista kormány tizenötször emelte a rezsit a leghátrányosabb helyzetűeknek is, ma minden családban csökken a rezsi egyforma arányban és éppen a legnehezebb helyzetben lévőket segít - írta a kormánypárt sajtosztálya az ellenzéki politikus felvetésére.

A Gyurcsány-Bajnai-korszakkal ellentétben a munkavállalók ma nem folyamatos adóemelésre, hanem adócsökkentésre számíthatnak. Az alacsony képzettségűeknek ma nem az életen át tartó segélyen tengődést kínálja a kormány - ahogy azt a szocialisták tették-, hanem segíti őket abban, hogy egyről a kettőre jussanak. A közfoglalkoztatás munkát kínál vagy lehetőséget ad számukra, hogy elvégezzék az általános iskolát és szakmát szerezzenek. A közfoglalkoztatási program a 22 ezer forintos segély helyett a szakképzett álláskeresőknek 96.800 forintos, a szakképzetleneknek 75.500 forintos fizetést biztosít.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.