Hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatali visszaélés gyanújával elrendelte a nyomozást a Horváth András által kirobbantott áfacsalási ügyben. A Népszabadság értesülését a rendőrség is megerősítette.
Úgy értesült a Népszabadság, hogy az NNI Horváth András egykori adóhivatali dolgozó feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség által november 13-án elrendelt feljelentéstkiegészítés során összegyűjtött információk alapján hivatalis visszaélés gyanújával nyomozást rendelt el az áfacsalási botrányban.
Az Országos Rendőr-főkapitányság szerda délelőtt megerősítette a Népszabadság értesülését. Azt is közölték, hogy a főügyészség a feljelentés kiegészítéssel a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát bízta meg, majd az országos rendőrfőkapitány 2013. november 27-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalta az ügyet.
A NAV korábbi, hivataláról lemondott munkatársa azt állította, hogy a nagyobb kiskereskedelmi láncok és beszállítói körük gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek, mivel náluk sosem történik az áfakiutalás előtti áfaellenőrzés.