2013. december. 05. 05:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 05. 08:30 Itthon

A Magyar Nemzet leleplezte az SZDSZ volt vezetőit

A volt SZDSZ-elnökök által aláírt szerződések vezettek a párt eladósodásához.

Főként Kóka János, kisebb részben pedig Fodor Gábor hagyta jóvá azokat az ingatlanvásárlásokat, amelyek következtében mára több mint 1,22 milliárd forint tartozást halmozott fel az SZDSZ – értesült a Magyar Nemzet.

Az újság csütörtöki számában megjelent írásában idézi Kóka János, az SZDSZ volt elnökének korábbi válaszát, eszerint nagyon kevés emléke van a hitelfelvétel részleteiről, illetve – a lap szerint – Fodor Gábor sem magyarázta meg, hogy miért keletkezett a tartozás.

Az SZDSZ-tartozás legjelentősebb részét a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által állami kezességvállalással nyújtott kölcsön adja, amit Kóka János elnöksége idején igényelt a párt, és kiderült, hogy nemcsak a hiteligénylés fűződik az elnökségéhez, hanem – a lap információja szerint –, az MFB kölcsönéből vásárolt 24 ingatlanból 21 esetben Kóka János volt az aláíró, a maradék 3 ingatlan megvásárlását pedig Fodor Gábor hagyta jóvá.

A lap megkereste a fejlesztési bankot Magyar Bálint volt SZDSZ elnök kijelentésével kapcsolatban, ahol arról érdeklődtek, valóban nem engedi-e értékesíteni az érintett ingatlanokat. Az MFB válaszában azt írta: a fedezetet jelentő ingatlanjelzálog nem jelent tulajdonátszállást még a főkötelezett nem teljesítése esetében sem, egy kölcsönszerződés alapján a jogosult – ez esetben az MFB – a jogszabályi keretek között járhat el, és egyelőre a bank nincs abban a helyzetben, hogy megkezdje az ingatlanok értékesítését – számolt be a Magyar Nemzet.

Hirdetés
hvg360 Vándor Éva 2025. május. 11. 14:30

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

A tévképzetek és az arrogancia toxikus elegye volt Harry herceg reakciója a bírósági döntésre, amely szerint nem jár neki automatikus rendőri védelem az Egyesült Királyságban. A védelemtől ugyanakkor nem fosztották meg, mint azt mindenhol állítja. A legújabb húzásával lenullázta az esélyt, hogy az apja belátható időn belül szóba álljon vele.