2013. december. 04. 16:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 04. 16:43 Itthon

Cáfolja az MSZP, hogy jelöltet indítanának az Együtt-PM-es körzetekben

Az MSZP-nek sem oka, sem szándéka nincs arra, hogy saját jelöltet állítson abban a 31 egyéni választókerületben, amelyben a két párt megállapodása alapján az Együtt-PM szövetség nevezi meg a jelöltet - mondta szerdán Tóbiás József.

A szocialista frakcióvezető-helyettest sajtótájékoztatóján az Origo cikkéről kérdezték újságírók, a lap ugyanis azt írta, hogy az MSZP azokban a körzetekben is összegyűjti saját jelöltjeinek az induláshoz szükséges aláírásokat, ahol Bajnai Gordon pártszövetsége adná a közös jelöltet. Az Origo szerint ezt csak szükség esetén "húznák elő őket a fiókból", abban az esetben, ha az Együtt-PM-mel valami történne a választásokig.

Tóbiás József azt mondta: bíznak szövetségesükben, így sem okuk, sem szándékuk arra, hogy saját jelöltet állítsanak az említett körzetekben. A frakcióvezető-helyettes Érden indult volna a parlamenti választáson, de a körzetben végül az Együtt-PM állíthatott jelöltet Csőzik László személyében. Tóbiás József azt mondta: támogatja őt, így a volt SZDSZ-es politikus lesz a közös jelölt.

Október végén Mesterházy Attila MSZP-elnök is beszélt arról, hogy a szocialisták a jövőben közös jelölés esetén is gyűjtenek önállóan az induláshoz szükséges aláírásokat. Ennek előzménye az volt, hogy a békéscsabai időközi önkormányzati választáson nem indulhatott el az ellenzéki összefogás jelöltje, mert a Párbeszéd Magyarországért az előírtnál régebbi végzéssel igazolta működését.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.