Itthon MTI 2013. november. 28. 15:08

Szabó Tímea: "Maffiózók vezethetik a Pető Intézetet"

Az Együtt–PM azonnali vizsgálatot követel a Pető Intézet ügyében, miután sajtóhírek szerint az intézmény dolgozói feljelentették a menedzsmentet.

Szabó Tímea, a választási szövetség elnökségi tagja az Index szerdai cikkére hivatkozott, amely szerint a Pető Intézet "kétségbeesett dolgozóinak egy csoportját" annyira felháborították az intézet fokozódó pénzügyi problémái, és az a mód, ahogy a korábbi figyelmeztetéseket szőnyeg alá söpörte a menedzsment, hogy a napokban feljelentették a vezetőséget.

Az ügyészségnek és a rendőrségnek megküldött levél szerint a Pető-menedzsment ténykedésével kapcsolatban több esetben felvetődhet a sikkasztás, a hűtlen kezelés és az okirat-hamisítás alapos gyanúja is – írta a portál.

Szabó Tímea úgy fogalmazott, hogy "maffiózók vezethetik" az intézményt, ami a csőd szélén áll, a menedzsment pedig nem végzi a dolgát.

A független képviselő hozzátette, arról sincs hír, hogy a korábban megígért kiegészítő normatíva megérkezett-e a Pető Intézethez, ahogy arra sem utal semmi, hogy a két hónapja bejelentett államosítás végbemegy-e.

Kijelentette: véleményük szerint az államosítást nem is lehetne végrehajtani. Indoklásként azt mondta, ha a Pető Intézetből köznevelési intézmény lesz, akkor nem tudják fenntartani, ha pedig egészségügyi, akkor le kell mondaniuk az úgynevezett Pető-módszerről, mert az nem számít egészségügyi technológiának. Megjegyezte, az államosítás a pályázati lehetőségektől is elvágná az intézetet.

A képviselő bejelentette, csütörtökön írásbeli kérdést nyújtott be az ügyben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.