2013. november. 27. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 11. 10:00 Itthon

Szigetszentmiklósi gyermekkínzás: azonnali vizsgálatot indított az ombudsman

Székely László ombudsman sürgősséggel vizsgálatot indított azoknak a szigetszentmiklósi gyermekeknek az ügyében, akiket szüleik éveken keresztül kínoztak.

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala szerdán az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az esettel kapcsolatban, amelyről a sajtóból értesültek, azonnal vizsgálatot indított az ombudsman. Székely László a rendelkezésre álló legrövidebb időn, vagyis 15 napon belül várja a válaszokat kérdéseire.

A Blikk kedden számolt be arról, hogy a szülők hosszú évekig "emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal". A most elkészült vádirat szerint a három gyermeket kiskoruk óta kínozták.

Rendőrségi forrásra hivatkozva a lap azt írta, amíg nem kerültek állami gondnokság alá, nem is fürödtek, a fogkefét és a fogmosás fogalmát nem ismerték. Az ételekkel sem voltak tisztában. Arra tanították őket, hogy csótányokat és más bogarakat fogjanak és egyenek meg. Ezen felül – mint írták – "a gyerekeknek együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, majd az abban látottakat rajtuk próbálták ki, előtte azonban gyakran félholtra verték őket". A gyermek anyja nem akadályozta meg a történteket, hanem segített férjének – írta a Blikk.

A Blikk szerdán arról is beszámolt, hogy az anya a nyolcadik gyermekével volt terhes, amikor a rendőrség őrizetbe vette őket. Ekkor már csak a három gyermek volt náluk, a többieket már korábban állami gondozásba vették.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője "a kiskorú sértettek védelme érdekében" a lapnak annyit erősített meg, hogy a vádiratot megküldték az illetékes bíróságnak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.