A Századvég novemberben készített közvélemény-kutatása szerint a Fidesz tovább erősödött az előző hónapokhoz képest, a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP pozíciója stabil, a Jobbikra a választókorúak 7 százaléka szavazna, míg az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb alá esett.
A november 17. és 19. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés során a választókorúak 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne az azon a héten vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás nem változott októberhez képest a Századvég szerint.
Tovább csökkent azonban a pártszimpátiájukban bizonytalanok teljes népességbeli aránya, jelenleg a választókorúak 37 százaléka tartozik ebbe a csoportba.
A novemberi adatok alapján a Fidesz tovább növelte támogatóinak számát október óta, jelenleg a teljes népesség 30 százaléka szavazna a kormányzó pártra. Az MSZP továbbra is stabilan őrzi pozícióját, novemberben a válaszadók 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a szocialista pártra voksolna. A Jobbikra az októberi adatokkal megegyezően a választókorúak 7 százaléka szavazna, az Együtt–PM-re a teljes népesség 4, a DK-ra pedig 3 százaléka. Az LMP-t a lakosság 2 százaléka támogatja, más pártokra is a megkérdezettek 2 százaléka adná szavazatát.
A Fidesz a biztos szavazó pártválasztók körében is növelte előnyét, jelenleg 52 százalékuk a Fideszt választaná. Az MSZP-re a biztos szavazók 24, a Jobbikra 12 százaléka szavazna. Mind az Együtt–PM, mind a DK támogatottsága csökkent a biztos szavazó pártválasztók körében. A két pártra egyaránt 4–4 százalék voksolna ebben a közegben, így jelenleg mindkét párt a parlamenti bejutási küszöb alatt áll. Az LMP támogatottsága 3, míg más pártoké összesen 1 százalékos a biztos szavazó pártválasztók körében – mérte a Századvég.
A Medián kutatásából azt derült ki, hogy a részvétel iránt leginkább elkötelezett, tehát választani tudó „biztos” szavazó jelenleg az összes választópolgár 44 százaléka. Körükben a Fidesz egy hónapon belül négy százalékot veszített támogatottságából, ám még így is a képzeletbeli voksok csaknem felét (48 százalékát) kapná.
A TÁRKI szerint a Fidesz egyenletesen és toronymagasan vezet minden korosztályban, a 28-32 éveseknél az 50 százalékot is meghaladja a támogatottságuk.
A Nézőpont Intézet kutatásából pedig az derült ki, hogy a Fidesz–KDNP a szavazatok 42, az MSZP 23, a Jobbik 13 százalékát szerezné meg 52 százalékos részvétel mellett, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások. A bizonytalanok, rejtőzködők és biztosan nem szavazók aránya a felnőtt választók körében újra 30 százalék fölé ugrott a kutatás szerint.