Tarlósék megszavazták a hajléktalanok kitiltását
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a rendeletet, amely jogellenesnek minősíti az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken.
A határozatot a Fidesz–KDNP és a Jobbik 21 igen szavazatával fogadták el, az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért 12 politikusa nemmel szavazott. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Eszerint jogellenes lesz az életvitelszerű tartózkodás a világörökségi területeken, a megállókban, állomásokon, utasvárókban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Népligetben.
Ugyancsak tiltott terület lesz 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzetek. Ezek között szerepelnek egyebek mellett a metróaluljárók, az Ajtósi Dürer sor, a Bocskai út-Fehérvári út, a Flórián tér, a Goldmann György tér, a Margit híd budai hídfő, a Móricz Zsigmond körtér aluljárói, több Váci úti kereszteződés aluljárója, valamint a Ferdinánd híd alatti és a Podmaniczky út-Bulcsú utcai gyalogos aluljáró.
A tilalom kiterjed a játszóterek, köztemetők és gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézmények ingatlanjaira, valamint a 100 méteres körzetükre. A tervezetben szerepelnek továbbá a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik.
A kerületi önkormányzatok közül a II., a IV., a VI., a IX., a X., a XI., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII, a XVIII., a XX., a XXI. és a XXII. kerület kérte további területek rendeletbe foglalását, ezek a törvény erejénél fogva a rendelet részei.
A több mint kétórás vitában Tarlós István főpolgármester arról beszélt, sajnálja, hogy egyesek megpróbálnak politikai hasznot kovácsolni a kérdésből, olyat azonban nem mondanak, ami a megoldás irányába vezetne. Súlyosan demagógnak nevezte a kritikákat, és kitért arra is, hogy a szocialista vezetésű XIII. kerület milyen szigorú tilalmat határozott meg.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a kerületi szocialista polgármesterrel nem ért egyet, de ez nem menti fel a főváros és az Országgyűlés fideszes többségét. A politikus szerint a rendelet el akarja tüntetni a hajléktalanokat, de nem oldja meg a hajléktalanság kérdését.
György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint senki nem tett annyit a helyzet javítása érdekében, mint a kormány és a főváros, és kikérte magának, hogy a hajléktalanságot büntetni akarnák. Utalt arra is, hogy az előző városvezetők utolsó négy évében 131 embert fagyott halálra Budapest utcáin, míg az elmúlt három évben egy.
Somfai Ágnes, a Párbeszéd Magyarországért fővárosi politikusa embertelennek, feleslegesnek és betarthatatlannak nevezte a rendeletet, amely álláspontja szerint kriminalizál. Szabó György, a Jobbik képviselője arról beszélt, hogy akiket az utcán látnak, törvényen kívülinek tartják magukat, és képzelt szabadságjogaikkal élnek vissza, ezért támogatják a helyzet rendezését.