2013. november. 10. 10:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 10. 10:08 Itthon

Szijjártó Péter Kínába repül

Háromnapos látogatást tesz a jövő héten Kínában Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos - közölte sajtófőnöke, Varga Éva vasárnap az MTI-vel.

Szijjártó Péter tárgyalásait Sanghajban kezdi, ahol megbeszélést folytat a város vezetőivel, előadást tart egy nemzetközi befektetési konferencián, majd közös panelbeszélgetésen vesz részt egy amerikai kormányzóhelyettessel és több nemzetközi nagyvállalat döntéshozójával. Emellett felavatja az 1930-as évek végétől Sanghajba menekült európai zsidókat segítő Komor Pál emléktábláját a Zsidó Menekültek Múzeumánál.

Látogatása második napján a kormánybiztos bejelenti Pekingben a magyar kereskedőház elindulását, amely a magyar kis- és középvállalkozások Kínába irányuló áru-, szolgáltatás- és technológiaexportját fogja segíteni.

 A sajtófőnök tájékoztatása szerint a közép-európai országok közül elsőként Magyarország létesít kulturális intézetet Kínában, amelyet szintén Szijjártó Péter nyit majd meg. A politikus csütörtökön Hongkongban felavatja a magyar főkonzulátust, amelyet 2009-ben zártak be.

Szijjártó Péter hivatalos útja során számos együttműködési megállapodást ír alá, így többek között közös magyar-kínai oktatási munkatervet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) létrejövő Regionális Konfuciusz Intézet szerződését, valamint a Kínai Állami Minőségfelügyelet, Vizsgálati és Karantén Főhivatal alá rendelt, Budapesten működő bevizsgáló labor létrehozásával kapcsolatos dokumentumot, ami jelentősen hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok előmozdításához, és erősítheti Magyarország regionális pozícióit is a térségbeli országok körében - közölte Varga Éva.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.