Itthon MTI 2013. november. 04. 11:35

Horthy-szobor: református egyházi vezetőkhöz fordult az MSZP

Bölcskei Gusztávot, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökét és Szabó Istvánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetőjét kéri a szocialista Steiner Pál arra, hogy tegyenek meg mindent a Horthy-szobor eltávolításának érdekében.

A szocialista Steiner Pál arra kéri Bölcskei Gusztávot, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökét és Szabó Istvánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetőjét, tegyenek meg mindent, hogy eltávolítsák Horthy Miklós kormányzó vasárnap felavatott mellszobrát a budapesti Szabadság téri református templom elől. Az MSZP-s politikus erről szóló, a két egyházi vezetőnek külön-külön címzett, azonos tartalmú nyílt levelét a párt sajtóosztálya hétfőn juttatta el az MTI-nek.

Az V. kerület volt polgármestere szerint a szobor sérti a belvárosi és az ország valamennyi demokratájának méltóságát, annak felavatása felháborodást keltett. Steiner Pál azt is közölte, hogy az MSZP-frakció a kerületi képviselő-testület rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a törvénysértés megszüntetése és a felelősség megállapítása érdekében.

A képre kattintva tekintse meg Nagyítás-fotógalériánkat!
Stiller Ákos

Steiner Pál a levelében azt írta, hogy a Szabadság téri templomban teljesít szolgálatot ifjabb Hegedűs Loránt lelkész, akinek "nevéhez és tevékenységéhez számos szélsőséges, antiszemita megnyilvánulás köthető". A szocialista politikus döbbenetesnek nevezte, hogy "a református hit templomában hirdethette nézeteit a Jobbik-frakció azon képviselője, aki fasiszta elődeihez méltóan újra listázni akarja zsidó származású honfitársainkat, igaz – egyenlőre – csak a kormánytagokat és országgyűlési képviselőket".

Az MSZP-s képviselő közölte, nem lepte meg, hogy a hivatalban lévő polgármester tiltakozott a provokáció ellen, miközben szerinte a Rogán Antal által irányított, az ügyben illetékes hatóságok segítettek abban, hogy – nagy valószínűséggel törvénysértő módon – elhelyezzék "a nácikkal együttműködő bűnös diktátor szobrát".

Steiner Pál azt írta, meggyőződése, hogy ez a provokáció és törvénysértés Bölcskei Gusztáv, illetve Szabó István tudta és jóváhagyása nélkül történhetett meg. A politikus az egyház önállóságának és függetlenségének tiszteletben tartása mellett azt is megkérdezte: "meddig szórhatja a gyűlölet magvait ifj. Hegedűs Loránt lelkész úr a belvárosi református templomban?".

Stiller Ákos

Több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében avatták fel vasárnap Horthy Miklós mellszobrát a budapesti Hazatérés temploma előterében, az egyházi ingatlan területén belül. Az eseményt ellentüntetés kísérte. Több párt is tiltakozását fejezte ki a szoboravatás miatt.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese Horthy Miklóst a 20. század legnagyobb államférfijának nevezte. Az istentiszteleten igét hirdető ifj. Hegedűs Loránt lelkipásztor a téren összegyűlt ellentüntetőkre utalva arra hívta fel a megemlékezők figyelmét, hogy a "politikai hisztériakeltés soha nem vezet jóra". 

Az ellentüntetők nem képesek belátni a hibáikat, és Horthy Miklóst háborús bűnösnek próbálják beállítani – mondta.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.