Nem tágít a tavasz
Csütörtökön a ködfoltok feloszlását követően ismét napos időre számíthatunk.
A nyugati és az északi országrészben is szakadozik, csökken a felhőzet, kezdetben ott még egy-egy gyenge zápor előfordulhat. Éjszaka az Északi-középhegység völgyeiben és a Duna-Tisza közén foltokban köd képződik.
Csütörtökön a ködfoltok feloszlását követően napos időre számíthatunk, de délnyugaton, délen lehetnek erősebben felhős területek is, azonban csapadék ott sem valószínű. Az északi, északnyugati szél a középső tájakon is mérséklődik, csütörtökön már inkább csak a Tiszántúlon élénkül meg az északkeleti szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 14 és 18 fok között várható.