2013. október. 18. 09:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 18. 10:46 Itthon

Gyurcsány szeretné, ha feljelentenék

Gyurcsány Ferenc azt mondta, szeretné, ha feljelentenék az MSZP pénzügyi támogatásával kapcsolatban elhangzott mondata miatt, mert úgy véli, akkor talán közelebb lehetne jutni a valósághoz a kampányfinanszírozás ügyében.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, az MSZP egykori vezetője erről péntek reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt egy hétfői pódiumbeszélgetésen tett kijelentésével kapcsolatban.

Akkor az MSZP finanszírozására utalva azt mondta: "én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk".

Gyurcsány Ferenc pénteken a Kossuth rádióban azt mondta, "világos volt, hogy 386 millió forintból nem lehet kampányt csinálni". A nagy pártok sok milliárd forintot költenek a kampányra – tette hozzá a DK elnöke, hozzátéve, ezek "homályos eredetű pénzek", amelyekről nem készültek hivatalos elszámolások.

A volt kormányfő azt mondta: nem tudják, hogy ez bűncselekmény-e, de az biztos, hogy sértette a pártok finanszírozásának "alapszabályát". Mindezt azonban Gyurcsány Ferenc szerint rajta kívül soha senki nem akarta vizsgálni. Ő szerette volna elérni, hogy ebben rendet tegyenek, de a nagy pártok közül ebben csak az MSZP lett volna partner, a Fidesz nem – mondta.

Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva kijelentette: szeretné, ha feljelentenék. "Ez lenne a legjobb, ami történhet egy ilyen ügyben" – fogalmazott, kifejtve: egy bírósági eljárásban a tanúk igazmondásra vannak kötelezve, és így talán "közelebb jutnának a valósághoz". Szerinte "ennek nem örülne a mai kormánypárt".

 

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.