2013. október. 16. 05:58 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 16. 10:19 Itthon

Máris lábperecet raktak az egyik ároktői szökevényre

A Fővárosi Törvényszék döntött úgy, hogy R. Andrásra nyomkövetőt kell szerelni.

Nyomkövetőt tett a rendőrség az ároktői rablógyilkosság ötödrendű vádlottja, R. András bokájára – értesült a Magyar Nemzet.

A lap szerdai számában megjelent írás szerint az intézkedésre azt követően került sor, hogy a Fővárosi Törvényszék – az ügyész indítványára – úgy határozott: a férfinak a házi őrizet idején viselnie kell a lábperecet.

Az ároktői banda két tagja, R. Elemér és R. Henrik október 4-én éjjel szökött meg a házi őrizetből, őket október 9-én kora este fogták el Svájcban – emlékeztet a lap írásában.

A Magyar Nemzet információja szerint a Fővárosi Főügyészség október 7-én indítványozta, hogy a bíróság helyeztessen el nyomkövető készüléket a házi őrizetben lévő harmadik vádlott, R. András bokájára. Fővárosi Törvényszék október 8-án végzést hozott, és elrendelte a vádlott mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazását, mert úgy találta, hogy az ügyészi kezdeményezés alapos és időszerű – írja a napilap.

Mint arról beszámoltunk, az ároktői ügy kapcsán a Fidesz számos szigorítást kezdeményezett az előzetes letartóztatás és a házi őrizet rendszerét illetően. Ezek közé tartozik a lábperec szélesebb körű használata is.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.